Aktuális híreink - 2017. ősz - 1. vizsgahét

Kategória: 
2017. december 19.

Kollégiumi Felvételi Kiírás:
Kikerült a következő féléves Kollégiumi Felvételi Kiírás.
A fontosabb határidőket és a dokumentumokat itt olvashatjátok. 

Záróvizsga információk:
2018. január 2-án kerül megrendezésre a záróvizsga.
A záróvizsga szabályait, valamint gyakorló feladatokat itt találtok. 

Próba záróvizsga eredmények:
2017 december 15-én megrendezésre került a próba záróvizsga.
A feladatsorokat és megoldásait, valamint az eredményeket az alábbi linken tekinthetitek meg.

Szociális pályázat előzetes információi:
A Rendszeres Szociális Pályázat még nem került kiírásra, mivel jelenleg a Kancellária Jogi Igazgatóságának véleményezése alatt áll.
Annak érdekében, hogy a pályázathoz szükséges igazolások beszerzését minél korábban el tudjátok kezdeni, szeretnénk néhány előzetes információt megosztani a pályázattal kapcsolatos fontosabb tudnivalókról és határidőkről, melyekről itt olvashattok a szükséges igazolásokról.

Aktuális pályázataink:

  • OTP Fáy András Alapítvány digitális ötletpályázata:
    Az OTP Fáy András Alapítvány digitális ötletpályázatot hirdet, ahol olyan digitális környezetben megvalósítható ötleteket várnak, amelyek kapcsolódnak a honlapon feltüntetett célszemélyek életszituációihoz, mindennapjaihoz, és indirekt módon támogatják a 12-22 éves célcsoport pénzügyi ismereteit, tudatosságát. Leadási határidő: 2018. január 15.
  • MŰHAL Utazási Pályázat - 2017/18. őszi félév:
    A Műegyetemi Hallgatókért Alapítvány (MŰHAL) pályázatot hirdet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem azon hallgatói számára, akik külföldön, az egyetem képviseletében tartanak szakmai előadást. Bővebben a pályázatról itt olvashattok. Leadási határidő: 2018. január 20. 

​Kellemes vizsgaidőszakot kíván a Hallgatói Képviselet!

Aktuális híreink - 2017. ősz 11. hét

2017. november 13.

Aktuális pályázatok:
Kiírásra kerültek az efélévi Konferencia-, Utazási- és Konzultáció pályázataink. 
Az alábbi linkeken találtok bővebb információt róluk, valamint a határidőket. 

  • Konferencia pályázatA Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviselet (VIK HK) ösztöndíj pályázatot hirdet a BME Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11/A. § alapján külföldi és hazai szervezésű, szakmai témájú rendezvényen való részvétel támogatására.
  • Utazási pályázat: A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviselet (VIK HK) ösztöndíj pályázatot hirdet a BME Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11/A. § alapján, szakmai témájú rendezvényre való kiutazás támogatására.
  • Konzultáció pályázatA Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviselet (VIK HK) ösztöndíj pályázatot hirdet a BME Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11/A. § alapján. A pályázat célja jutalmazni és kiemelni azokat a kari hallgatókat, akik az értékelési időszakban nagy mennyiségű és kiváló minőségű konzultációt tartottak hallgatótársaiknak.

​Kérvények:
Négy kérvény leadási határideje közeleg, figyeljetek a határidőkre:

  • 026 Tanulmányi ösztöndíj felülvizsgálati kérelem - 2017. 12. 01. 23:59. 
  • 071 Adatok Erasmus támogatási szerződéshez 2017-2018 ŐSZ - 2017. 11. 20. 23:59.
  • 101/2 Kérelem DIÁKHITELBŐL fedezendő tétel befizetési határidejének a módosítására - 2017. 11. 30. 23:59.
  • 101/1 Kérelem költségtérítés/önköltség befizetési határidejének módosítására. - 2017. 11. 30. 23:59.