Részleges Tisztújítás indulók

Borsos Dániel

Borsos Dániel vagyok, másodéves MSc mérnökinformatikus hallgató, de sokan csak Boriszként ismernek. A kari közéletben több helyen is megfordultam már, ezek közül a leghosszabb ideig a Szent Schönherz Senior Lovagrendben tevékenykedtem.

A Hallgatói Képviseletben közel fél éve kezdtem el tevékenykedni. A Schönherzes közéletben szerzett tapasztalataimat szeretném a Hallgatói Képviselet keretein belül is kamatoztatni, hogy minél több hallgatónak tudjunk segíteni.

Az újoncképzés elvégzése óta lehetőségem nyílt szinte minden munkacsoport munkájába belelátni. Ez idő alatt több, kisebb-nagyobb projektben segédkeztem, illetve rendszeresen részt vettem a Hallgatói Képviselet ülésein. Az elmúlt időszakban többnyire háttérmunkálatok elvégzésében vettem részt, illetve workshopok keretein belül különböző problémakörök megoldásában nyújtottam segítséget. Az előzőek mellet még a Hallgatói Képviselet nyári táborának társszervezője voltam.

A következő időszakban szeretném támogatni az oktatási referens munkáját a mesterképzéssel kapcsolatos ügyekben. Jelenleg én is a karunk egyik mesterképzésén tanulok, így személyesen is tapasztaltam, hogy a képzés a színvonalát még lehet tovább emelni. Szeretném felmérni a mesterképzésben felmerülő problémákat és fejlesztési lehetőségeket. Úgy gondolom, hogy több figyelmet kellene fordítani erre a területre, ezért workshopok keretén belül tervezek megoldást keresni. Ezt követően az oktatási referens segítségével az oktatókkal egyeztetni a felmerült javaslatainkat.

Az egyetemi éveim alatt sikerült különböző tréningekkel kapcsolatos tudásra is szert tennem, illetve emellett a karunkon az egyik legnagyobb tréningekkel foglalkozó tábor, az Első- Másodéves tábor egyik főrendezője voltam 2017-ben. Személyszerint nagyon fontosanak tartom az emberek fejlesztését, és úgy érzem, hogy kellő rálátásom van különböző soft-skillel foglalkzó témákra,mint például érveléstechnika, vitakultúra, előadói technika.

A következő félévben olyan témákat tervezek kidolgozni és előadni, amire a legnagyobb szükség van, hiszen minden hallható érdeke az, hogy a lehető leghatékonyabban tudja a Hallgatói Képviselet végezni a munkáját.

A Hallgatói Képviselet kisebb változásokon ment keresztül az elmúlt időszakban. A jelenleg már megválasztott mandátumos képviselők olyan irányvonalat képviselnek, ami a hallgatók érdekeit a lehető legjobban szolgálja. Úgy érzem, hogy tudok azonosulni a jelenlegi szemléleteikkel és hasznos tagja lenni a csapatnak.

Köszönöm, hogy végigolvastad a bemutatkozásomat, és ha kérdésed van, vagy úgy gondolod, hogy valamiben a segítségedre lehetek, keress nyugodtan a bdani9308@gmail.com e-mail címen. Ha egyetértesz a fentebb leírtakkal és segíteni szeretnéd a megvalósulásukat, kérlek támogass szavazatoddal.

 

Csábi Eszter Zsófia

Csábii Eszter Zsófia vagyok, harmadéves mérnökinformatikus hallgató a villamosmérnöki és informatikai karon.

A tavalyi őszi félévben kerültem a HK közelébe. Részt vettem az újoncok képzés alkalmain, így betekintést nyerhettem a Munkacsoportok tevékenységeibe. Elsősorban a Juttatási Bizottság munkássága, valamint a PR Munkacsoport érdekelt. Az előbbivel azért szerettem volna foglalkozni, hogy a pályázás másik oldalát is megismerhessem. Az utóbbival a kreativitásomat kívántam újra kibontakoztatni.

Sajnálatos módon a januári időszakban még nem erősítettem a szociális pályázatokat bírálók csapatát.

A tavaszi félévben lehetőségem nyílt részt venni a szociális pályázatokat elbírálók számára indított tréningen. Így közreműködhettem a leadott pályázatok elbírálásában nyáron. Ezáltal mélyebb betekintést nyerhettem a pályázás menetébe, valamint a háttérben zajló folyamatokba.

A PR-ral csak nagyon érintőlegesen foglalkoztam. Az AIT pályázathoz volt szerencsém plakátot készíteni. Ezzel a továbbiakban komolyabban is szeretnék foglalkozni, mivel nagyon megtetszett ez a terület.

Ebben a félévben komolyabban szeretnék belefolyni a Hallgatói Képviselet munkájába. Elsősorban a fentebb említett két terület, a Juttatási Bizottság és a PR Munkacsoport táborát szeretném erősíteni, mindazonáltal nyitott vagyok a többi Munkacsoport felé is.

Az utóbbi években volt szerencsém nemcsak a HK-t megismerni, hanem egyéb körökben is kipróbálhattam magam. Többen ismerhettek seniorként, azon belül tankörseniorként, valamint más programokon is találkozhattatok már velem. Gólyatáborban voltam szobasenior, más táborokban operatív feladatokat végeztem főleg, az idei seniortábor egyik rendezője voltam, valamint gólyabálon is erősítettem a szervezők csapatát. A Szakesteknek is látogatója vagyok, immáron másfél éve rendezőként is. A Dezső körbe is csatlakoztam, amint lehetett, azóta is kiveszem a részem a rendezsői tennivalókból. Sok mindenben kipróbáltam már magam, most szeretném a Hallgatói Képviselet munkájából is kivenni a részem.

Köszönöm, hogy elolvastad.

 

Leicht Ferenc

Leicht Ferenc vagyok, harmadéves villamosmérnök hallgató.

Problémának láttam az eddigi munkám során, hogy a Szakmai KBME ösztöndíjhoz tartozó hallgatói kifizetések csúsztak a félév elején, illetve a pályázati kiírások megfogalmazása nem volt elég hallgatóbarát, ezért a következő időszakban Pályázati Referensként szeretnélek támogatni Titeket az ügyeitek intézésében, és segíteni a Hallgatói Képviselet munkáját.

Februárban csatlakoztam a Hallgatói Képviselethez, tavasszal a HK Facebook oldalát szerkesztettem, és több posztot is kiraktam a Tisztújítás alatt. Itt kapcsolódtam be a PR Munkacsoportba, ahol a pályázatokkal kapcsolatos hirdetni valókkal foglalkoztam.

Májusban elvállaltam az IIT tanszéki referensi posztot, mivel szeretném az sokunk által hallgatott tárgyak tematikáját jobbá tenni, illetve segíteni a tanszékhez kapcsolódó oktatás szervezését.

Jelenleg aktívan részt veszek a Pályázati Munkacsoport munkájában. A területen végzett munkám során foglalkoztam kiírások megfogalmazásával, adatlapok készítésével, dokumentáció elkészítésével, melyek szükségesek voltak a kifizetések megvalósításához. Ezek mellett jelenleg is segítem a VIKÖ bírálás menetét, valamint hallgatói megkeresésekre válaszolok, ezzel segítve zökkenőmentes haladásukat.

A Pályázati Referens posztot szeretném elvállalni a Tisztújítást követően, hogy felelősként folytathassam a megkezdett munkámat, és ezen felül még több pályázati lehetőséget szeretnék biztosítani Nektek, hogy ezzel is segítsem a tanulmányaitok melletti tevékenységeiteket.

A jövőben szeretném, hogy a diplomatervekkel kapcsolatban is írjon ki a HK pályázatokat, ehhez cégek megkeresését és a velük való kapcsolattartást tartom megfelelő iránynak. Ezek mellett egy egységes pályázati portál bevezetését tartom szükségesnek, hogy ne kelljen 4-5 honlapot fenntartani. Ez magába foglalná a VIKÖ, Szakmai KBME, Sportösztöndíj, Jegyzet pályázat, Konzi pályázat, KhanAcademy, Utazási és konferencia pályázatokat is, így könnyítve meg a leadás és bírálás folyamatát egyaránt.

Az eddigiekhez hasonlóan szeretném folytatni a szociális pályázatok bírálásában elkezdett tevékenységemet, és szorgalmazni a szoc.sc.bme.hu oldal hiányosságainak és problémáinak javítását, ezzel segítve a pályázat leadásának folyamatát, és a felület hallgatóbaráttá tételét.

A későbbiek folyamán szeretnék megismerkedni minden munkacsoport tevékenységével, és ezzel a globális rálátással vezetői szerepet betölteni a Hallgatói Képviseletben.

Ha megfelelőnek tartod a fentebb leírtakat, és segíteni szeretnéd a megvalósulásukat, akkor kérlek támogass a szavazatoddal!

 

Nagy Máté

Nagy Máté vagyok, negyedéves villamosmérnök hallgató. Az utolsó félévemet teljesítem a BSc képzésen, és a későbbiekben villamosmérnök MSc képzésen szeretném folytatni a tanulmányaimat.

A közéletben ez idáig sok területen kipróbáltam magam. Az SSSL tagjaként aktívan segítettem különböző rendezvényekkel az elsőévesek beilleszkedését. Rendeztem többek között Gólyatábort, Gólyahetet, Gólyabált, valamint az Első- és Másodéves Táborban tréningeket tartottam a gólyák számára. A Kollégiumi Felvételi Bizottság tagjaként már több mint 2 éve kiveszem a részem a bizottság munkájából. Ez alatt a 2 év alatt 1 évig én töltöttem be az KFB elnöki posztot. Elnökként felügyeltem a bizottság munkáját és összes projektjét, továbbá én tartottam a kapcsolatot olyan különböző szervekkel, mint a KB, az EHK, az UNI-FM Kft., és a Kollégiumok Igazgatóság. Korábban már a Hallgatói Képviseletben is kipróbáltam magam, részt vettem az újoncképzésen, két időszakon át bíráltam pályázatokat, tavaszi tábort rendeztem. Jelenleg a Tanulmányi Munkacsoportban tevékenykedek. Én vagyok az ETT tanszéki referense, aki a tanszékkel tartja a kapcsolatot.

Szeretném a korábbi tapasztalataimat HK képviselőként kamatoztatni. A Kollégiumi Felvételi Bizottságban a kollégiumi felvételi kiírások elkészítésénél megszerzett tudásommal szeretném segíteni a későbbiekben Pályázati Munkacsoport tevékenységét.

A Tanulmányi Munkacsoporton belül a tanulmanyi@vik.hk e-mail címen keresztül beérkező hallgatói kérdések megválaszolását szeretném dinamikusabbá tenni. A beérkező hallgatói kérdések nagy részére a válasz megtalálható a vik.hk weboldalán közéttett gyakori kérdések között. Szeretném a weboldalon közzétett kérdéseket a hallgatók körében népszerűsíteni annak érdekében, hogy a hallgatók minél hamarabb választ kapjanak a kérdésükre. A projektmenedzsmentben megszerzett tudásommal szeretném a HK-s projektek minél előbbi megvalósulását segíteni.

Köszönöm a figyelmedet! Kérlek amennyiben tetszett a jelölőszövegem, támogass a szavazatoddal!

 

Pammer Áron

Pammer Áron vagyok, a mesterképzésen elsőéves mérnökinformatikus hallgató. Idén negyedszer indulok a HK mandátumért.

Amit eddig tettem a Hallgatói Képviselet mandátumos tagjaként:

2 és fél éve, 2016. januárban csatlakoztam a HK-hoz

A tavalyelőtti Tisztújítás után Pályázati Felelősként tevékenykedtem egy éven keresztül:
Pályázatokat készítettem el, bíráltam, és a Pályázati Munkacsoportot vezettem.

Belső HK-s projekteken dolgoztam, amivel nagyban megnöveltem a HK produktivitását.
Előterjesztés nyilvántartó rendszer.
Elektronikus szavazati rendszer előkészületei.
A HK portáljainak (szakmai kbme, vikö, stb.) és belsős rendszereinek karbantartása.

A vik.hk oldal elkészítése.

Amit a következő időszakban szeretnék tenni:

Egyszerűsítés, a bürokrácia csökkentése

A már elkezdett belső HK-s projektek befejezése, illetve aktív részvétel a később indulókban:
Elektronikus szavazati rendszer karbantartása
További automatizálások elvégzése
A vik.hk oldal további fejlesztése és karbantartása
Technikai csoport segítése

Hosszabban, részletesebben:

Ahogy fentebb olvashattad, 2016. januárban kapcsolódtam be a Hallgatói Képviselet munkájába. Belekóstoltam többféle tevékenységbe: először a Tanulmányi Munkacsoportban, aztán a Hallgatói Képviselet belső projektjeinek fejlesztésében segédkeztem. Nem sokkal később a Pályázati Munkacsoport tagja is lettem.

A tavalyelőtti választások óta a Hallgatói Képviselet Pályázati Felelőseként a Pályázati Munkacsoportot vezettem egy évig. Ez különböző pályázataink koordinálását jelentette, mint az Utazási pályázat, a Jegyzet pályázat, a kari Sportösztöndíj, a Konzultáció pályázat, a Kar Kiváló Oktatója díj, valamint a Villanykari Közéleti Ösztöndíj és Szakmai Kari BME Ösztöndíj.

A VIK HK-ban továbbra is szeretnék a belső működést segítő projektekben szeretnék részt venni.

Az elmúlt egy évben rengeteg problémába ütköztünk több területen is, amit bár sikerült megoldanunk, én szeretném, ha a rendszer a jövőben még gördülékenyebb lenne.

Köszönöm, hogy elolvastad,

Pammer Áron

 

Szabó Dorottya

Szabó Dorottya vagyok, mérnökinformatikus hallgató, a Hallgatói Képviseletben az Oktatási Referens pozíciót szeretném betölteni.

Gólyaként kezdtem el tevékenykedni a közéletben. Második félévemben képződtem seniornak a Lovagrendben, ahol később két képzésen vettem részt, mint képző. Itt a gólyákat segítettem a beilleszkedésben, illetve a későbbi közéleti feladatvállalásukban.

A HK-ban 2016 nyarán kezdtem el tevékenykedni.

Először a szociális pályázatok bírálásával csöppentem bele a Képviselet munkájába. Itt három féléven át aktívan részt vettem ezen pályázatok bírálásában, illetve a szociális kérdések megválaszolásában, ezzel segítve, hogy minél több hallgató kaphasson támogatást tanulmányaihoz.

Utána a PR Munkacsoportban kezdtem el tevékenykedni. A honlapunkra és a facebookra kikerülő Heti Híreket egy éven át szerkesztettem, ezzel segítve, hogy a legfontosabb aktualitásokról (pályázatok, kérvények leadási határideje, stb.) minden hallgató időben értesüljön.

Ezen tevékenységeim alatt a kezdetektől fogva aktívan részt vettem a Tanulmányi Munkacsoport feladataiban. 2017. szeptemberében ért a megtiszteltetés, hogy a Hallgatói Képviselet a Tanulmányi Munkacsoport élére választott, ahol az Oktatási Referens pozíciót töltöttem be. Ezen posztom alatt a kötelező feladatainkon kívül, sok, hallgatókat segítő projektet élesztettem fel és vezettem be.

Célom volt, hogy az egyetemi oktatás kiegészüljön olyan formában, amely megfelel a mai modern kor hallgatóságának. Ennek keretében újra elindult a Videotórium projekt a karon, ahol a Grafika és a Jelek és Rendszerek 1. előadáson készültek videófelvételek az előző félévben.

Ezen kívül sikerült elindítani a Digitális Segédanyag nevű projektet. Ennek keretében, a hallgatói igényfelmérésnek megfelelően, jelenleg a Rendszerelmélet tárgyhoz készülnek – az oktatók által lektorált – tanulást segítő digitális anyagok, melyek jó kiegészítésként szolgálnak az otthoni tanuláshoz. Véleményem szerint ez az egyes tárgyak mélyebb megértéséhez fog segítséget nyújtani.

Fejlesztettem a belső tanszéki referens rendszerünkön, hogy még jobb kapcsolat alakulhasson ki a Képviselet és a tanszékek vezetői között, illetve, hogy könnyedebb legyen az információáramlás.

Ezen közreműködés részeként több felmérést is végeztünk – többek között a specializációkról, az MSc. képzésről, az egyes tárgyakról és azok számonkéréseiről. Ezen felmérések eredményeit juttattuk el az érintett oktatókhoz, annak érdekében, hogy az oktatókkal közösen próbáljunk meg pozitív változásokat véghezvinni.

Ezen HK-n belüli projekteken kívül a Tanulmányi Munkacsoport részt vett a Karunkon 2018. szeptemberében indult BProf. üzemmérnök-informatikus képzés kialakításában az egyes bizottságokon keresztül. A tanterv megalkotásánál és az egyes tantárgyi adatlapok átnézésében is segítettünk, a cél a gyakorlatorientált tanterv támogatása volt.

Úgy gondolom, hogy a Tanulmányi Munkacsoport ezen proaktív stratégiáját érdemes a következő évben is továbbvinni. Oktatási referensként szeretném, hogy a kötelező feladatok ellátása mellett nagy hangsúlyt fektessünk a képzés folyamatos revíziójára és az oktatás javítására a továbbiakban is.

Hosszútávú célom, hogy az oktatókkal való bizalom még jobban kiépüljön és így a későbbiekben az oktatókkal közösen tudjunk kialakítani olyan tanterveket és olyan tantárgyakat, melyekben ténylegesen hasznos tudást kaphat a hallgató. Ha egy tárggyal probléma van, akkor a változást az oktatóval való személyes egyeztetések sorozatával lehet elérni. Úgy gondolom, hogy a tanszéki referens rendszer jó irányba indult el ezen bizalmi rendszer kiépítésével, a cél a következő évben ennek megszilárdítása.

Fontos, hogy a munkacsoport foglalkozzon a hallgatókat segítő projektekkel továbbra is. Ilyen például a már említett Videotórium és a Digitális Segédanyag projekt folytatása minél több tárgyból, az IMSc rendszer átgondolása az oktatókkal közösen, egy kérvény leadást segítő oldal létrehozása mintakérvényekkel (szochelp.vik.hk-hoz hasonlóan) vagy az új üzemmérnök-informatikus képzés folyamatos vizsgálata.

A munkacsoport számtalan lehetőséget rejt magában. Azt, hogy ezek közül mit valósítunk meg, azt a munkacsoporttal és a hallgatókkal közösen kell kitűzni, kidolgozni, majd pedig megvalósítani.

Fontosnak tartom még a levelezés kérdéskörét. A levelezők válaszain sok múlik, ez az egyik legfontosabb alaptevékenysége a munkacsoportnak. A precíz, pontos válaszok eléréséhez megoldásnak látom egy képzéssorozat létrehozását, ami szerintem nagyon hasznos lenne minden munkacsoport tagnak.

Jó lehetőségnek tartom ezen kívül egy HK chatbot létrehozását, mely a kérdés alapján a GYIK-ből ajánl egy választ. A hallgatói kérdések az évek során időről időre ismétlődnek, így ez a módszer hosszútávon nagy segítséget, és emberi erőforrás felszabadulást eredményezhet. Természetesen ezen felül az emberi ellenőrzés, szükség esetén pedig a válasz pontosítása nem maradhat el.

Ha a fent leírtakkal kapcsolatban bármilyen észrevételed, javaslatod van, kérlek oszd meg velem a szabo.dorottya@vik.hk e-mail címen.

Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozó szövegemet! Amennyiben egyetértesz a fent leírt célokkal, és szeretnéd, hogy alkalmam legyen megvalósítani őket, kérlek, tisztelj meg szavazatoddal!

 

Szatmáry Péter

A Hallgatói Képviselethez ez év tavaszán csatlakoztam. Úgy vélem az elmúlt hónapokban nagyon sokat tanultam: egyre inkább képben vagyok az egyetem és a képviselet működésével, s szeretném az itt megszerzett tudást és képességeket, mint szabályzatok, törvények, aktualitások és technológiák – legjobb képességeim szerint kamatoztatni.

A Hallgatói Képviseleten belül főként PR, tanulmányi, és technikai területen tevékenykedem, illetve szeretnék a továbbiakban is ezekkel foglalkozni.

Nyár vége óta a technikai felelős posztot töltöm be. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy olyan fejlett, továbbá biztonságos technológiai háttérre tudjon támaszkodni a Hallgatói Képviselet, ami segít a célok, feladatok zavartalan elvégzésében, hogy többet, illetve jobban lehessen tenni a hallgatókért. Célom minimalizálni azon eseteket, mikor a technika ördöge miatt nem tudjuk maradéktalanul ellátni feladatainkat, azaz ennek a szoftveres-hardveres infrastruktúrának a karbantartása, valamint folyamatos fejlesztése, figyelve a legfrissebb technológiai vívmányokat, áttöréseket.

A tanulmányis pályafutásom részeként a hallgatóság érdekeit képviselem kari szakbizottságokban, továbbá tanszéki referensként, ezenfelül válaszolok meg különféle hallgatói kérdéseket, kéréseket az egyes platformokon.

A PR munkacsoport tagjaként szeretném javítani az egyetem és a hallgatóság közötti kommunikációt. Ezen pontot két fő feladatcsoportra tudnám osztani. Alkalmazni a legújabb szociális médiával kapcsolatos trendeket, hogy gyorsan és lényegretörően tudja a Hallgatói Képviselet lekommunikálni a legújabb, kari és egyetemi fejleményeket a hallgatóság számára.
Fontos, hogy a különféle platformok sajátosságaihoz megfelelő képpen tudjunk alkalmazkodni, így az információátadás effektívebben történhessen meg.
Másik célom a kommunikáció hatékonysága mellett a kommunikáció mennyiségének is a javítása. A hasznos információnál csupán a még több hasznos információ a jobb.

 

Tóth Klaudia

Sziasztok, Tóth Klaudia (Lala) vagyok, harmadéves mérnökinformatikis hallgató, és szeretnék a Részleges Tisztújításon mandátumért indulni.

Tavaly tavasszal csatlakoztam a HK-hoz, ahol főként PR-oztam, plakátokat, borítóképeket készítettem, illetve a Heti Hírek felelőse voltam. Emellett a szociális bírálásba is betekintést nyertem. És segíthettem csapatépülések szervezésében.

Már általános iskolában is DÖK tag voltam, illetve gimnáziumban is, emellett a középiskolai DT tagjaként is segíthettem a diákok munkájat, melyet nem csak nagyon szerettem, de többször is sikerült áttöréseket elérnünk, mely által rengeteg tapasztalatot is szerezhettem.

Rengeteg új ötletem van, amivel a Hallgatói Képviseletet, illetve magukat a hallgatókat segíteném, az elkövetkezendő időszakban szeretnék ezen ötletek megvalósításában segédkezni. Úgy gondolom, hogy minden fejlődik, a világ is, és ezt nekünk is nyomon kell követnünk, így bízom benne, hogy ötleteim hasznosak, és mindent megteszek, hogy meg is valósuljanak.

Itt az egyetemen senior-ként is tevékenykedem, melynek köszönhetően nagyon sok soft-skillt sajátíthattam el. Ezeket szeretném a Hallgatói Képviseletben is fejleszteni. Illetve az SchDesign újoncaként nagy örömömre szolgál, hogy a HK-ban is foglalkozhatok PR-anyagokkal, hiszen így nemcsak rengeteget gyakorolhatok, de egyre minőségibb anyagokat tudok majd készíteni.

Emelett nagyon sok csapatépülést és programot szerveztem már, ezt is szeretném kamatoztatni és a Hallgatói Képviselet számára is hasonló programokat szervezni.

Ezenfelül az újoncokkal is nagyon szívesen foglalkoznék majd. Mindig is szerettem emberekket felkarolni és segíteni nekik beilleszkedni egy társaságba, illetve átadni a tapasztalataimat, tudásomat.

Remélem hasznos tagja leszek a Hallgatói Képviseletnek és a fentebb említetteket megvalósíthatom. Én úgy gondolom, hogy egy nagyon jó, összetaró társaság részesevé válhatok. Szeretnék én is csapatba tartozni és a hallgatók életét megkönnyíteni munkásságommal.

Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni a Figyelmedet!

 

Zelenyánszki Dorottya

Zelenyánszki Dorottyának hívnak, jelenleg másodéves mérnökinformatikus hallgató vagyok. Idén tavasszal csatlakoztam a Hallgatói Képviselethez, mivel érdekelt, hogy mivel foglalkoznak, szerettem volna jobban megismerni azokat a feladatokat, amelyekkel segítik a hallgatók életét.

Az elmúlt időszakban több munkacsoport munkájába belekapcsolódtam, illetve nyáron is sokat foglalkoztam HK-s munkával, ezért úgy érzem, hogy rengeteget fejlődtem mind szociális, mind pedig szervezési skillekben. Emellett sokat hozzáadott ahhoz is, hogy jobban megtanuljak csapatban dolgozni.

Azért indulok mandátumért, hogy azt, amit itt megtanultam, komolyabban kamatoztatni tudjam. Számomra nagyon fontosak és érdekesek azok a feladatok, amiket a HK a hallgatók érdekében tesz, ezért mindenképpen szeretnék még jobban, még többet foglalkozni ezekkel.

Amennyiben támogatsz a szavazatoddal, a közeli jövőben mandátumosként egyrészt szeretnék mihamarabb beletanulni a munkába, később pedig olyan projekteket felkarolni, amik nagyon hasznosak a hallgatóknak (pl. őket érintő kérdőívek, felmérések), de jelenleg nincsen rá kapacitása a HK-nak, hogy foglalkozzon vele. Ezek valószínűleg a Tanulmányi Munkacsoport és a Juttatási Bizottsághoz kapcsolódó feladatok lesznek. Ilyen például az újonnan indult üzemmérnök-informatikus szak folyamatos felügyelete, ezzel kapcsolatban ötletek kigondolása, megvalósítása, valamint a Juttatási Bizottságban való ösztöndíjosztás folyamatán való javítás. Illetve emellett tervezek jobban belekapcsolódni a PR munkacsoport munkájába, és ott különböző felületeinken való tartalmak készítésének módjaiba akarok jobban beletanulni. Szeretnék javítani a kommunikációnkon, minél több hallgatót elérni, és az ő visszajelzéseiknek figyelembe vételével alakítani a tovább a projektjeinket.

Valószínűleg referensi pozíciót nem fogok rögtön vállalni, szükséges egy kis idő, további tanulás ahhoz, hogy egy ilyen posztot rendesen el tudjak látni. Azonban, ha megválasztanak, egészen biztosan azon leszek, hogy ez minél hamarabb megtörténjen és nagyobb erőbedobással, valamint hatáskörrel tudjak a hallgatók érdekében tevékenykedni. Kérlek, segíts ebben a szavazatoddal!