GYIK – Pályázat

Pályázat (9)

Ami fontos, hogy kiutazás előtt jelezned kell és le kell adnod az akkor már meglévő dokumentumokat. A többit a hazaérkezés után kell behozni. A részletes információk megtalálhatóak a pályázati kiírásban a http://vik.hk oldalon.

Igen, ekkor feltétlenül írj nekünk egy levelet a palyazat@vik.hk címre, amiben elküldöd a meglévő dokumentumokat, vagy ha ez sem megy, akkor is küldj legalább egy rövid leírást.

A pályázati kiírásnak megfelelően kell eljárni. A félév során egy adott tárgyból kell elektronikus segédanyagot készíteni, amit az oktatóval kell lektoráltatni. Ezután a pályázati adatlapot kell kitölteni elektronikusan, és leadni személyesen a HK irodában (SCH 104).

Amennyiben a tárgyból nem készült még megfelelő jegyzet, akkor igen. Illetve ha a jegyzeted valami kiegészítést tartalmaz a már meglévőhez képest. Mivel a kiírásban nincsenek megjelölve tárgyak, ezért minden tárgyból várjuk a jegyzeteket, de csak a fent említetteket tudjuk figyelembe venni.

A tanév során több pályázatot is kiírunk: Szakmai KBME, Villanykari Közéleti Ösztöndíj, Digitális segédanyag ösztöndíj, Sportösztöndíj, Konzultáció ösztöndíj, Utazási és konferencia ösztöndíj, Khan Academy ösztöndíj, Képviseleti ösztöndíj, Közélet vezetői ösztöndíj, AIT ösztöndíj

A legtöbb pályázatnál az elektronikusan kitöltött adatlapot kell behozni a HK irodába (SCH 104).

A kérdésedet a palyazat@vik.hk e-mail címre küld el, és mi készségesen válaszolunk 2 napon belül.

Nem, mivel a pályázat célja a saját utazási költséged csökkentése.

Ez esetben az EHK utazási pályázatát ajánljuk a figyelmedbe, ahol az Európán kívülre történő utazások esetén akár 100000 Ft-ot is lehet kapni.

http://www.ehk.bme.hu/pages/hu/fm/palyazat/ehk-utazasi-palyazat.php

AIT pályázat (11)

Igen, szükséges.

Igen, legalább B2-es angol nyelvtudás szükséges, amelyet igazolni is kell.

Nem, ezt központilag intézik el, ezáltal nincs teendőd vele.

Az elbírálás során az előző két aktív félév súlyozott tanulmányi átlagát vesszük figyelembe.

Az adatlapon megadott elérhetőségen leszel értesítve.

A palyazat@vik.hk-n tudod leadni a pályázatodat a kitöltött adatlap, a nyelvtudás igazolás és a SARS-COV-2 elleni kétszeri oltási igazolás csatolásával.

A Graphisoft Parkban található az AIT épülete.

1-essel kell megjelölni azt a tantárgyat, amelyiken a legjobban szeretnél részt venni. Ezen kívül 2-essel kell megjelölni 1-3 darab tantárgyat, olyanokat amiket akkor szeretnél felvenni, ha az 1-essel megjelölt tárgy hallgatására nincs mód.

Igen, van lehetőséged pályázni. Viszont ahogy a kiírásban is szerepel az MSc-s és azok a BSc-s hallgatók, akik legalább 4 lezárt félévvel rendelkeznek BSc-n prioritást élveznek.

Igen, van lehetőséged pályázni.

Igen.

Hallgatók az oktatásért ösztöndíj (HAO) (24)

Nincs minimális pontszám.

A pályázaton elérhető maximális pontszám 170 pont.

Nem, több demonstrátori tevékenység esetén sem számítható be.

Igen, amennyiben a dokumentum Microsoft Word (.doc/.docx), OpenOffice Document (.odt) vagy LaTeX formátumú.

A pályázat leadási határideje előtt minimum 5 nappal.

A résztvevők számát a konzi.vik.hk-n feltüntetett adatok alapján vesszük figyelembe. A konzitartó feladata a résztvevőket emlékeztetni a honlapon való bejelentkezésre és értékelésre.

Az őszi félév esetén 2022. február 1. – 2022. augusztus 31., a tavaszi félév esetén 2022. szeptember 1. – 2023. január 31. a beszámolási időszak.

Igen, helyette a Hallgatók az oktatásért ösztöndíjban tudod elismertetni konzultáció tartási tevékenységed.

Igen, helyette a Hallgatók az oktatásért ösztöndíjban tudod elismertetni jegyzetírói tevékenységed.

A Hallgatói Képviselet Pályázati Munkacsoportja bírálja el a pályázatokat a kiírásban megfogalmazott pontrendszer alapján.

A palyazat@vik.hk e-mail címen jelezd a képzés, a tantárgy, a tárgykód és a tárgyfelelős oktató megnevezésével.

A konzultációt meg kell hirdetni a konzi.vik.hk-n és a konzitartó feladata, hogy emlékeztesse a résztvevő hallgatókat a konzultáción való részvétel jelzésére és értékelésére.

Nem, mivel a pályázatban csak olyan konzultációk vehetők figyelembe, amelyek a konzi.vik.hk-n meghirdetésre kerültek.

Igen.

Nem, csak olyan tárgyból adhatsz le jegyzetet, amelyből nem folytattál demonstrátori vagy gyakorló tanári tevékenységet.

Sajnos nem, mivel az 50 fő feletti – tehát 51 fő vagy attól több – résztvevőszámmal rendelkező konzultációkért kapható meg a pontok másfélszerese.

Az értékelések alapján kapható pontok másfélszeresét.

A konzi.vik.hk-n leadott értékelések átlaga alapján megkapott pontszám másfélszeresét. Tehát ha az értékelések átlaga 4, akkor a konzultációra kapható pontszám maximum 6 pont.

Nem, mivel csak az olyan konzultációkért lehet pontot kapni, ahol legalább 5 hallgató részt vett a konzitartókon kívül.

Igen, ez egyszer félévente egyszer pályázható ösztöndíj.

A pályázati kiírás alapján sajnos nem.

Igen.

Igen.

A demonstrátori tevékenység nem számítható be a pályázat során.