Szociális pályázat bíráló választás 2021 – jelöltek

Szavazatod leadására a Neptun rendszeren keresztül van lehetőséged, melyet június 15. 10:00 – június 22. 14:00 közti időszakban tehetsz  meg.

 

Balhási Zalán

Balhási Zalánnak hívnak, elsőéves MSc mérnökinformatikus hallgató vagyok. A HK elnökeként rálátásom nyílt a hallgatók szociális problémáira, segítésüket az eddigiekben is szorgalmaztam. A következőkben szeretném bírálóként is segíteni a Juttatási Bizottság munkáját.

Fontosnak tartom, hogy a magas hallgatói létszám ellenére gördülékeny, hatékony legyen az elbírálás, minél többen kapjanak szociális hozzájárulást. Elnökként célom emellett, hogy a HK valamennyi tagja aktívan vegyen részt a Bizottság munkájában.

Amennyiben támogatod, hogy én is részt vegyek a szociális juttatásokat érintő döntéshozatalban, kérlek, szavazz rám!

 

Bankó Márton Bendegúz 

Bankó Márton Bendegúz vagyok, harmadik évemet fejeztem be az egyetemen, mérnök informatikus szakon. A Hallgatói Képviselethez idén, tavasszal csatlakoztam.

Fontosnak tartom, hogy akik rászorulnak, azok megkapják a szükséges hozzájárulást annak érdekében, hogy tanulmányaikat egyenlő eséllyel végezhessék az egyetemen. A járvánnyal terhelt időszak végén ez különösen kiemelt ügy.

Bírálóként szeretném megismerni a pályázás folyamatát és rendszerét, hogy tudásommal felvértezve segíthessem a pályázókat a felmerülő kérdésekkel és problémákkal kapcsolatban, így dolgozva azon, hogy minél több hallgató szerezhessen támogatást.

Hálás vagyok, hogy elolvastad bemutatkozásomat, kérlek támogass szavazatoddal!

 

Bartos-Elekes Miklós

Sziasztok!

Bartos-Elekes Miklós vagyok, másodévet végző mérnökinformatikus hallgató, a kollégium aktív lakója. Eddigi éveim során nem egyszer élvezhettem a Juttatási Bizottság által nyújtott előnyöket, amelyeket az első alkalomtól kezdve szerettem volna viszonozni valamilyen formában. Munkájukat precíznek, hozzáértőnek találtam, mindemellett emberségesek, segítőkészek voltak velem szemben. Szeretnék a csapat segítségére lenni, és ugyanilyen magatartást tanusítani. A bírálásnak csak a hallgatói oldalát ismertem meg eddig, de szeretnék keményen küzdeni azért, hogy hozhassam azt a szintet, hogy megfelelően elláthassam a feladatomat, jó munkaerő lehessek, és minél több hallgatótársamnak segíthessek.

 

Csábi Eszter Zsófia

Csábi Eszter Zsófia vagyok, ötödéves mérnökinformatikus hallgató.

Továbbra is szeretnék a szociális pályázatok bírálóinak csapatához tartozni. Szociális referensként mélyebben is beleláttam ebbe a területbe, és továbbra is úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos feladat, és felelősséggel kell végezni. Eddigi tapasztalataimmal szeretnék továbbra is hozzájárulni a bíráláshoz.

Kérlek támogass szavazatoddal, hogy továbbra is végezhessem a rászoruló hallgatók segítését.

 

Gitta Márton

Gitta Márton vagyok, másodéves villamosmérnök hallgató. Tavasszal csatlakoztam a Hallgatói Képviselethez, itt főként a Tanulmányi Munkacsoportban tevékenykedtem.

A következő időszakban szeretnék részt venni a szociális pályázat bírálásban. Fontosnak tartom, hogy a munkámmal segítsem majd a pályázókat, közben tapasztalatot szerezzek a bírálási folyamatban.

Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozásom, kérlek támogass a szavazatoddal!

 

Günter Dalma Mária

Günter Dalma vagyok, másodéves mérnökinformatikus hallgató.

Az SSSL-ben jelenleg tankörseniorként és az utánpótlásképzésben tevékenykedem.

A Hallgatói Képviselethez az őszi újoncképzés során csatlakoztam, az áprilisi tisztújítás óta pedig a Tanulmányi Munkacsoport vezetője vagyok. A jövőben szeretnék szociális pályázati bírálóként is tevékenykedni, hogy a hallgatóknak ezúton is segítséget tudjak nyújtani. Én magam is adtam már le szociális pályázatot, így szívesen foglalkoznék bírálással, hogy megtapasztaljam a folyamatot bírálói oldalról is. Emellett szeretnék belelátni a Juttatási Bizottság működésébe, mélyíteni a tudásomat és minél szélesebb körben tapasztalatot szerezni.

 

Hargitai Tamás

Sziasztok!

Hargitai Tamásnak hívnak, ötödéves vagyok itt az egyetemen, mérnökinformatikus mesterszakon tanulok. Célom, hogy megválasztásom esetén egy dinamikus, segítőkész csapat tagja legyek, és minél hatékonyabban tudjak részt venni a közös munkában. Úgy gondolom, hogy rendkívüli prioritást élvez az, hogy minden hallgató egyenlő eséllyel vágjon neki a tanulmányainak (és később folytassa azt), szociális helyzetétől függetlenül. A Juttatási Bizottság tagjaként ebben szeretnék én is segíteni. Az előző 8 félévben is aktív bírálóként tevékenykedtem, így azt gondolom, hogy a korábbi tapasztalat és az elsajátított ismereteimet tudnám kamatoztatni a bizottságon belül.

Ha elnyerte a jelölőszövegem a tetszésedet, kérlek tisztelj meg a szavazatoddal. Köszönöm!

 

Held Noémi

Held Noémi vagyok, másodéves mérnökinformatikus hallgató.

A Hallgatói Képviselethez 2020 tavaszán csatlakoztam. Jelenleg Alelnökként és Kommunikációs Referensként tevékenykedem. Víziónkkal – “Legyen nálunk a legjobb egyetemistának lenni!” – könnyen tudtam azonosulni, hiszen – a pandémia okozta helyzetben is – hallgatótársaink egyetemi éveinek megkönnyítésén dolgozunk.

A HK munkáját és hallgatótársaimat a lehető legtöbb módon szeretném segíteni, illetve elkerülni a Juttatási Bizottság túlzott terhelését, így jelentkeznék szociális pályázat bírálónak.

Az elmúlt év tapasztalásainak és kihívásainak köszönhetően úgy érzem, felkészültem mindazon feladatokra, megoldandó problémákra, melyek a hallgatóság és a HK előtt állnak ebben a viharos időszakban.

Köszönöm, hogy elolvastad bemutatkozásomat, amennyiben kérdés merült fel benned, vedd fel velem a kapcsolatot a held.noemi@vik.hk e-mail címen keresztül. Ha szimpatikusnak találod elképzeléseimet és eddigi munkámat, kérlek, támogass szavazatoddal!

 

Jekkel Patrik Balázs

Sziasztok! 

Jekkel Patrik elsőéves villamosmérnök hallgató vagyok. Most tavasszal csatlakoztam a HK-hoz és részt vettem a Seniorképzésen is. Elsősorban azért szeretnék a következő időszakban szociális pályázatokat bírálni, hogy segíthessek azoknak akik a pályázás során elakadtak ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy minél többen tanulhassanak az egyetemünkön. Valamint mivel a pályázatok elbírálása nem kevés munka és felelősség, ezért az én munkámmal elősegítve szeretném, hogy ez a folyamat minél könnyebb és gördülékenyebb legyen.

 

Józsa György Bence

Józsa György Bence vagyok, harmadéves mérnökinformatikus hallgató, az elmúlt évben csatlakoztam a Hallgatói Képviselethez, ahol az elsődleges célom a hallgatók segítése volt.

Az idei Tisztújítás alkalmával a mandátum mellett szeretném szociális pályázatok bírálásával is segíteni a rászoruló hallgatókat. Fontosnak tartom, hogy mindenkinek ugyanolyan esélyei legyenek függetlenül attól, hogy milyen szociális háttérrel rendelkezik, és elfogadhatatlannak tartom, hogy valakinek azért kelljen befejeznie tanulmányait, mert önhibáján kívül nem tudja finanszírozni azt.

Köszönöm, hogy elolvastad a jelentkezésemet, kérlek támogass a szavazatoddal!

 

Katos Boglárka

Katos Boglárka vagyok, másodéves villamosmérnök hallgató. 

Jelenleg az SSSL-ben tevékenykedem tankörseniorként, illetve az utánpótlás képzésben volt lehetőségem részt venni, mint képző. Emellett a Kollégiumi Bizottság munkáját segítettem jegyzőkönyvvezetőként az elmúlt két félévben. 

Az első félévem óta, mint pályázó veszek részt a Rendszeres Szociális Ösztöndíj Pályázat lebonyolításában. Mindig is kíváncsi voltam, hogy bírálóként, ez hogy működhet, mivel jár. Fontosnak tartom, hogy a munkámmal segítsem hallgatótársaimat, eközben szeretnék tapasztalatot szerezni a bírálási folyamatban.

Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozásom, kérlek támogass szavazatoddal!  

 

Kárpáti Márk András

Kárpáti Márk vagyok, másodéves mérnök informatikus. Jelenleg a KSZK devteam-jében vagyok projektvezető. Az elmúlt másfél évben ott tevékenykedtem. Úgy gondoltam csatlakozom a HK-hoz, hogy jobban megismerjem és elősegítsem a tevékenységét, ami elengedhetetlen az egyetemi közélet jó működéséhez.

Ebben a félévben csatlakoztam a HK-hoz, eddig a tanulmányi munkacsoportban láttam el feladatokat, mint tanulmányira érkezett levelek megválaszolása, tárgyak felül vizsgálata.

Azért jelentkezek a Szociális Pályázat bíráló pozícióra, mert szeretném elősegíteni a HK minél olajozottabb működését. És a pályázatok minél hamarabb kerüljenek elbírálásra.

 

Kecskés Péter

Kecskés Peti (KP) vagyok, negyedéves mérnökinfós hallgató. Két éve csatlakoztam a Juttatási Bizottságunkba pályázatokat bírálóként, azóta pedig volt szerencsém a Szociális Referens posztját is betölteni.

Ahogy az előző két időszakot én szerveztem, lehetőségem volt nem csak magával a bírálással foglalkozni, hanem kapcsolattartással és időszak leszervezésével is. Azzal pedig, hogy képzésem kezdete óta én is adok le szociális pályázatot szerintem van lehetőségem látni a két oldalát a pályázás folyamatának. Az így összegyűjtött tudással szívesen bővíteném a JB egészét a jövőben.

Idén sem szeretném máshogy, mint hasonló módon segíteni a pályázókat. Ha ti is szeretnétek, hogy részt vehessek, akkor támogassatok szavazatokkal.

Köszönöm, hogy végigolvastátok.

 

Koren Zoltán

Koren Zoltán vagyok, harmadéves villamosmérnök hallgató, a Hallgatói Képviselet Oktatási Referense.

Úgy döntöttem, hogy szociális bírálóként is szeretném segíteni a Képviselet munkáját. Oktatási referensként megtanultam, hogy csak is az alapos és pontos munkával lehet sikereket elérni, ezen tapasztalataimat szeretném szociális bírálóként kamatoztatni. Szeretném, hogyha gördülékenyebb és effektívebb legyen az elbírálás, hogy minél többen részesüljenek szociális hozzájárulásban.

Amennyiben támogatod, hogy én is részt vegyek a bírálásokban támogass a szavazatoddal!

 

Kovács Luca Ágota

Sziasztok!

Kovács Luca vagyok, elsőéves mérnökinformatikus hallgató. A nyári időszakban szeretném támogatni a Hallgatói Képviselet munkáját szociális pályázatok bírálásával.

Mivel rengeteget köszönhetek a közösségnek, ezért számomra nagyon fontos, hogy segíthessem a hallgatótársaim. Ezért is döntöttem úgy, hogy leképződöm a Lovagrendbe és ha lehetőségem lesz, munkámmal támogatom a HK-t.

A bírálás során úgy gondolom, hogy én is rengeteget tanulhatok és fejlődhetek, másrészt a későbbiekben más feladatokkal is foglalkoznék a HK berkein belül.

Amennyiben úgy gondolod, hogy támogatnál ebben, kérlek tisztelj meg a szavazatoddal! Köszönöm, hogy végigolvastad!

 

Labancz Tamás Dominik

Labancz Tamás Dominik vagyok, harmadéves mérnökinformatikus hallgató, tavaly április óta a HK alelnöke.

A Képviseletben minden félévben hatalmas feladat a szociális pályázatok bírálása. Szeretnék a HK többi területe mellett ebben a feladatban is nagyobb szerepet vállalni, hiszen egy rendkívül fontos tevékenységről van szó. Eddig minden félévben adtam le szociális pályázatot, így értem a folyamat részleteit, szeretném ezt a tudást hallgatótársaim segítésére használni. Célom, hogy egy jó csapat tagjaként minél könnyebbé tegyem ennek a folyamatnak a lebonyolítását mind pályázói, mind bírálói oldalról.

Ha a fenti gondolatok elnyerték a tetszésed, akkor kérlek, támogass a szavazatoddal!

 

Mészáros Péter

Mészáros Péter vagyok, másodéves mérnökinformatikus hallgató. Szociális pályázatok bírálásával szeretném segíteni a kar hallgatóit.

A Hallgatói Képviselethez az őszi újoncképzés során csatlakoztam, áprilistól vagyok a Képviselet tanácskozási jogú tagja és Külügyi felelőse. Érdeklődöm a pályázatok iránt, így a Pályázati Munkacsoportban is tevékenykedem. Úgy gondolom, hogy a szociális pályázat ennél sokkal nagyobb kihívás, viszont ezen keresztül lehet a legtöbbet segíteni abban, hogy minél többen tudják megfelelő támogatással elvégezni tanulmányaikat. Szociális pályázatot bírálóként egy további lehetőséget kaphatnék arra, hogy a kar hallgatóit segítsem.

Amennyiben elnyertem bizalmadat, akkor kérlek támogass a szavazatoddal.

 

Milbacher Boldizsár

Sziasztok!

Milbacher Boldizsár vagyok, röviden Boldi, elsőéves mérnökinfós hallgató. Egy kis faluban lakok Baranyában, így környezetemben nem ismeretlen a szegénység.

Azért jelentkezek szociális bírálásra, mert jobb belelátást szeretnék nyerni a folyamatba, illetve segíteni szeretnék azoknak, akik nálam szerencsétlenebbek, mert nem kapnak szülői támogatást, vagy kénytelenek dolgozni egyetem mellett a megélhetés miatt. Szeretném azt elérni, hogy az egyetemre való bejutás és bent maradás, ne az anyagiakon, hanem szorgalmon és tudáson múljék.

Ha elnyertem a tetszésed, kérlek, támogass a szavazatoddal!

 

Papp Inez Anna

Sziasztok!

Papp Inez Anna vagyok, elsőéves mérnökinformatikus BSc hallgató, és jelenleg én töltöm be a Szociális Referens posztot. Azért választottam ezt a területet, mert a Hallgatói Képviseletbe való csatlakozásommal az volt a legfőbb célom, hogy más hallgatókon segíthessek, a szociális bírálás pedig erre az egyik legjobb lehetőség. Úgy gondolom nem szabad, hogy a szociális helyzet bárkinek gátat szabjon abban, hogy a céljait megvalósíthassa, ezért szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy minél több hallgató kaphassa meg a szociális ösztöndíjat. Szeretném megkönnyíteni a pályázást segédletek létrehozásával, és egy jó bíralói csapatot felépíteni, akikkel együtt gördülékenyen folyhat majd a bírálás folyamata.

Ha meggyőztelek titeket, hogy alkalmas lennék szociális bírálónak, kérlek támogassatok a szavazatotokkal!

 

Prim Patrik Gábor

Prim Patrik vagyok, elsőéves mérnökinformatikus hallgató.

Hallgatói Képviseletben tevékenykedő barátaimtól hallottam a szociális bírálás lehetőségéről, és egyből úgy gondoltam, hogy ez egy fantasztikus módja a Karon tanuló diákok segítésének. Így tehát jelentkeztem is, hogy ezáltal is tudjam segíteni a szociális pályázatok bírálásának bonyolult folyamatát. Célom, hogy minél könnyebben menjen a hallgatóknak a pályázatok leadása, és hogy ezek sikeresen legyenek elbírálva.

Köszi, hogy elolvastad, ha tetszett, kérlek támogass szavazatoddal!

 

Rajczi Barnabás

Sziasztok!

Rajczi Barnabás vagyok, elsőéves mérnökinformatikus hallgató. A tavaszi újoncképzés alkalmával csatlakoztam a Hallgatói Képviselethez, ahol már több munkakörben is kipróbáltam magam. Ezenkívül az SSSL-be, és egyéb körökbe is csatlakoztam.

Hiszem, hogy mindenki jogosult – szociális helyzetétől függetlenül – arra, hogy felsőoktatásban részesüljön, aminek elősegítése egy rendkívül fontos feladat. Továbbá saját szociális pályázatim leadásánál is tapasztaltam, hogy milyen bonyolult, és nehézkes lehet a szociális pályázatok leadása.

Célom, hogy szociális pályázat bírálóként, minél több személynek segíthessek az egyetemi tanulmányaik alatt.

Kérlek támogass szavazatoddal!

 

Rónai Lili Mirjam

Rónai Lili vagyok, elsőéves Bsc mernökinformatikus hallgató.

Az őszi félév újoncképzéseinek alkalmával ismerkedtem meg a hallgatói képviselettel, illetve a juttatási bizottsággal. Az elsőféléves kollégiumi felvételihez én is szociális pályázatot adtam le, így volt alkalmam megtapasztalni ezt a hosszú és bonyolult folyamatot, ami a pályázatok bírálását jelenti. Úgy döntöttem, hogy szeretném kipróbálni magam a pályázás másik oldalán is, ezzel hozzájárulva és segítve a bírálói csapat munkáját.

 

Sági Barnabás

Sági Barnabásnak hívnak, másodéves mérnökinformatikus hallgató vagyok. Több mint egy éve aktívan tevékenykedem a Hallgatói Képviseletben. Ezen felül már többször bíráltam szociális ösztöndíj pályázatokat, így tapasztalatommal nagyban hozzájárulhatok a elkövetkezendő pályázati időszakok sikerességéhez. A nagy kari létszám miatt fontos, hogy a bírálás akadálytalanul folyhasson, ezért is szeretnék továbbra is foglalkozni bírálással, amivel a többi bíráló válláról is leveszem a teher egy részét. Célom, hogy minél több rászoruló hallgató adjon le sikeres pályázatot.

Köszönöm, hogy elolvastad rövid bemutatkozó szövegem! Ha szimpatikusak a gondolataim, kérlek támogass szavazatoddal!

 

Smuk András 

Szia!

Smuk András, Smuki vagyok másodéves mérnökinfós.

Az előző két szociális pályázati időszakban bírálóként tevékenykedtem. Több száz pályázatot bíráltam el és hatalmas szociális bírálói tapasztalatom lett. Szeretném lehetőségeim szerint segíteni a pályázókat és az újonnan csatlakozott bírálókat.

Kérlek támogass szavazatoddal!

 

Szabó Ezékiel

Szabó Ezékiel vagyok, harmadéves BSC-s villamosmérnök hallgató és az elkövetkezendő egy évben szociális pályázatok bírálásával szeretném segíteni a BME-VIK hallgatóinak érdekeit.

Fontosnak tartom, hogy minden egyetemista azonos eséllyel tudjon részt venni az oktatásban, függetlenül a háztartása szociális helyzetétől, ezért 2019 óta igyekszek szociális bírálóként különféle anyagi, egészségügyi, családi helyzetben lévő hallgatókat támogatni a munkámmal. Prioritásaim között szerepel a hatékony kommunikáció a Juttatási Bizottság és a pályázók között, hogy az esetlegesen felmerülő kérdések a pályázás kapcsán gyorsan és egyszerűen megoldódjanak.
Nem mellesleg a tempós és pontos bírálás is szempontom a pályázatok kezelésénél.

Köszönöm, hogy elolvastad! Amennyiben elnyertem a bizalmadat az alkalmasságammal kapcsolatban, akkor kérlek támogasd a pályázatom a szavazatoddal.

 

Szalai Merse

Szalai Merse vagyok másodéves villamosmérnök hallgató, ebben a szemeszterben csatlakoztam a Hallgatói Képviselethez.

Szeretnék részt venni a szociális pályázatok bírálásában, hogy ezzel is segítsek másoknak.

Mivel most csatlakoztam a Hallgatói Képviselethez ez lenne az első érdemi feladatom, amit ellátnék.

Köszönöm a figyelmet.

 

Takács Dalma

Takács Dalma vagyok, elsőéves villamosmérnök hallgató.

Idén ősszel csatlakoztam a Kari Hallgatói Képviselethez, tavasszal pedig mandátumos képviselőnek választottak. Azért csatlakoztam a Képviselethez, hogy segíthessem a hallgatókat nem csak a tanulmányok terén, de a kari juttatásokhoz való hozzájutásban is.

Szeretnék az elkövetkező időszakban szociális pályázatokat is bírálni. Én magam eddig még nem adtam le pályázatot és nem is voltam tisztában a leadás menetével. Célom, hogy a hallgatók megfelelően tájékozódjanak a számukra biztosított egyetemi juttatásokról és én is segíthessek a bírálási teendők lebonyolításában. Tisztában vagyok vele, hogy milyen nehéz ezt a feladatot kevés emberrel ellátni és szeretném könnyíteni a terhet az időszakban bíráló személyek vállán.

Ha a fentiek elnyerték tetszésedet kérlek, támogass szavazatoddal!

 

Tóbiás Anna

Tóbiás Anna vagyok, másodéves villamosmérnök hallgató.

Tanulmányaim mellett szeretnék aktívabban részt venni a Kar közösségi életében, ezért döntöttem úgy, hogy szívesen segédkeznék a szociális pályázatok elbírálásában. Szeretném, ha munkámmal támogathatnám a hallgatókat, és megkönnyíthetném számukra a pályázás folyamatát. A rám bízott feladatokat illetően mindig is pontos és precíz voltam, emellett szeretem, ha munkámmal segíthetek másokat, ezért úgy gondolom, hogy alkalmas lennék a feladat elvégzésére.

Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozásomat, kérlek támogass szavazatoddal!

 

Varga Balázs

Sziasztok!

Varga Balázs vagyok, harmadéves mérnökinformatikus BSc hallgató. Az első félév után amikor lehetőségem nyílt rá jelentkeztem a Hallgatói Képviseletbe és a Szent Schönherz Senior Lovagrendbe.

A Következő időszakban szeretnék szociális pályázatok bírálásával foglalkozni. Ez egy komoly és fontos feladat, de úgy érzem alkalmas vagyok rá, és sokat tanulhatnék a pályázatok elbírálása során olyan téren, ahol eddig nem tevékenykedtem.

Célom, hogy segédkezzek abban, hogy a pályázatok elbírálása gyorsan működjön a VIK-en tapasztalt nagy mennyiségű leadott pályázat ellenére is.

Köszönöm, hogy elolvastátok rövid bemutatkozásomat, és remélem egyetértetek a fent leírtakkal. Ha egyetértetek a nézeteimmel a Hallgatói Képviselettel kapcsolatban, kérlek támogassátok pályázatom a szavazataitokkal.

 

Vesztergombi András

Szia!

Vesztergombi András, elsőéves mérnökinformatikus hallgató vagyok, szekszárdi vagyok. Ebben a félévben jelentkeztem a HK-ba, innen értesültem a szociális pályázatot bírálónak való jelentkezésről. Hallottam, hogy volt, amikor kevesen voltak a bírálók, és túl nagy terhelés jutott egy-egy bírálóra, szeretnék ezen segíteni. Másrészt szívesen kipróbálnám magam ezen a téren.