Szociális Pályázat Bírálók 2022 – jelöltek

Balhási Zalán

Balhási Zalánnak hívnak, másodéves MSc mérnökinformatikus hallgató vagyok. A HK elnökeként rálátásom nyílt a hallgatók szociális problémáira, segítésüket az eddigiekben is szorgalmaztam. A következőkben szeretném bírálóként is segíteni a Juttatási Bizottság munkáját.

Fontosnak tartom, hogy a magas hallgatói létszám ellenére gördülékeny, hatékony legyen az elbírálás, minél többen kapjanak szociális hozzájárulást.

Amennyiben támogatod, hogy én is részt vegyek a szociális juttatásokat érintő döntéshozatalban, kérlek, szavazz rám!

Borbás Luca

Luca vagyok, másodéves mérnökinfós hallgató. Amióta egyetemre járok, minden félévben volt szerencsém leadni a szociális pályázatot. A célom az, hogy nagyobb belátást nyerjek a színfalak mögé, jobban átlássam ezt az átláthatatlan szerkezetet, és hogy legjobb tudásom szerint segíthessek azoknak, akik szintén rászorulnak az egyetem támogatására.

 

Bozsóki Andor

Bozsóki Andor vagyok, harmadéves villamosmérnök hallgató.

A következő időszakban szeretnék részt venni a szociális pályázat bírálásban. Fontosnak tartom, hogy a munkámmal segítsem majd a pályázókat, közben tapasztalatot szerezzek a bírálási folyamatban.

Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozásom, kérlek támogass a szavazatoddal!

 

Czettisch Petra

Czettisch Petra vagyok, első éves villamosmérnök hallgató. Idén tavasszal jelentkeztem HK-s újoncképzésre, mert fontosnak tartom a Hallgatói Képviselet munkáját és szeretnék a jövőben a csapat hasznos tagjává válni. Kulcsfontosságú feladatnak tartom a szociális pályázatok bírálását, hiszen sok hallgatónak ez termeti meg a lehetőséget, hogy az egyetemen tanulhasson. Bízom benne, hogy a Bizottság minden olyan hallgatónak segíteni tud, akinek támogatásra van szüksége és ennek a létszámhiány nem szabhat gátat. Úgy gondolom, hogy jelentős szerepe van annak, hogy minden pályázóra kellő figyelmet tudjunk fordítani, és megelőzni azt, hogy egy-egy figyelmetlen hibán bukjon el a pályázó. A bírálókra elsősorban tanulmányi időszakon kívül esik nagy feladat, de ilyenkor is jól jön, ha minél többen tudnak segíteni. Tudom, hogy ez egy felelősségteljes feladat, és ezért minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy jól csináljam. 

Köszönöm, hogy elolvastad és remélem szavazatoddal támogatsz.

Domosvay Annamária

A nevem Domosvay Annamária, elsőéves Bsc mérnök-informatikus hallgató vagyok. Kárpátaljáról jelentkeztem a Műegyetemre, hosszú utat megtéve az álmaim elérése érdekében.

Már az első találkozásomkor a Szociális Bizottsággal tudtam, hogy én is segíteni szeretnék a hallgatótársaimon. Csodáltam milyen nagy odaadással és kitartóan végzik a bírálók a munkájukat és emellett mindig van egy pár kedves szavuk a pályázókhoz. Mivel magyar, ukrán, angol és egy kis orosz nyelvtudással is rendelkezem, bízom benne, hogy megkönnyíthetném a csapat munkáját, miközben tapasztalatot szerzek a bírálási folyamatban. Elengedhetetlennek tartom, hogy minden segítségre szoruló hallgató támogatást kapjon a tanulmányai sikeres folytatásához. Szeretek csapatban dolgozni, tanulni, új embereket megismerni.

Előre is köszönöm megtisztelő bizalmatokat! Alig várom a közös munkát!

Gemeter Tamara

Gemeter Tamara vagyok, első éves mérnökinformatikus hallgató. Idén tavasszal jelentkeztem a Hallgatói Képviselet újoncképzésére. Ugyan még nagyon rövid az idő, amit itt tölthettem, de lelkesen segítenék, ott ahol csak tudok. A következő időszakban szeretnék részt venni a szociális pályázatok bírálásában, hogy ezzel is támogassam a pályázókat, és hogy könnyíteni tudjak a Juttatási bizottság túlzott terhein. Tudom, hogy ez mennyire fontos ahhoz, hogy mindenki egyenlőbb esélyekkel járhasson az egyetemre. Nincs eddig tapasztalatom a bírálás terén, de a következő ilyen időszakra már fel tudok készülni. Köszönöm, hogy elolvastad a jelentkezésemet, kérlek támogass a szavazatoddal!

 

Günter Dalma Mária

Günter Dalma vagyok, harmadéves mérnökinformatikus hallgató.

A villanykari közéletbe második félévemben csatlakoztam be, az SSSL-en keresztül.

A Képviseletben tavaly április óta a Tanulmányi Munkacsoport vezetőjeként tevékenykedem. A jövőben szeretnék szociális pályázati bírálóként is tevékenykedni, hogy a hallgatóknak ezúton is segítséget tudjak nyújtani. Én magam is adtam már le szociális pályázatot, így szívesen foglalkoznék bírálással, hogy megtapasztaljam a folyamatot bírálói oldalról is. Emellett szeretnék belelátni a Juttatási Bizottság működésébe, mélyíteni a tudásomat és minél szélesebb körben tapasztalatot szerezni.

Halasi Péter

Halasi Péter vagyok, harmadéves villamosmérnök hallgató.
A legutóbbi újoncképzés során csatlakoztam a Kollégiumi Felvételi Bizottságba. Segédkeztem a tavaszi kollégiumi elhelyezés lebonyolításában, illetve azóta is aktívan válaszolok a kfb@sch.bme.hu-ra érkező levelekre. Továbbra is szeretnék aktívan tevékenykedni a KFB-ben, a kollégiumi területen.
Idén részt vettem a HK újoncképzésen is. Leginkább a Juttatási Bizottság munkája keltette fel az érdeklődésemet. A következő időszakban szeretném aktívan segíteni a JB munkáját, elsősorban, mint szociális pályázatokat bíráló. Szívesen bekapcsolódnék a bizottság jövőbeni projektjeibe is. Rutinos pályázóként szívesen megtapasztalnám a folyamatot bírálói oldalról is, továbbá a tapasztalataimat beépíteném a JB-ben végzett munkámba.
Úgy vélem, mandátumosként könnyebben tudnék tenni hallgatótársaimért mind a szociális, mind pedig a kollégiumi területen.

Held Noémi

Held Noémi vagyok, harmadéves mérnökinformatikus hallgató.

A HK-hoz elsőévesként csatlakoztam, majd Kommunikációs Referens és PRMCS vezető voltam. Tisztújítás alkalmával bizalmat szavazott nekem a Képviselet az alelnöki és kommunikációs referensi pozíciók betöltésére. Elsősorban szervezetünk belső működésének megkönnyítésével és a külső kommunikáció lebonyolításával foglalkoztam. Alelnökként mélyebb rálátásom nyílt az egyes munkacsoportok tevékenységeire, valamint az elnökségi feladatokra.

A következő ciklusban a Hallgatói Képviselet elnökeként szeretném folytatni a hallgatókért végzett munkámat. Legfontosabb céljaim közt szerepel a HK működési dinamikájának fellendítése, területeink erősítése, tagjaink készségeinek és képességinek fejlesztése, terhelésük egyenletességének biztosítása.

A Képviselet munkáját, valamint hallgatótársaimat a lehető legtöbb módon szeretném segíteni, illetve elkerülni a Juttatási Bizottság túlzott terhelését, így jelentkeznék szociális pályázat bírálónak.

Jekkel Patrik Balázs

Jekkel Patrik másodéves villamosmérnök hallgató vagyok.

Mivel ez egy nehéz és felelősségteljes feladat ezért az előző két időszakban folytatott bírálói tevékenységem során, kellő tapasztalatot szereztem ahhoz, hogy a továbbiakban hozzá tudjak járulni az időszak könnyebb lezajlásához. Valamint rálátásom volt a pályázási rendszer működésére és tapasztaltam, hogy mekkora nehézséget okoz ez a pályázóknak. Így célom a továbbiakban is, hogy a segítségemmel tegyem egyszerűbbé és könnyebbé a pályázást.

Köszönöm, hogy végigolvastad, ha tetszett akkor támogass a szavazatoddal.

Józsa György Bence

Józsa György Bence vagyok, MSc-s mérnökinformatikus hallgató, két éve csatlakoztam a Hallgatói Képviselethez, ahol az elsődleges célom a hallgatók segítése volt.

Az idei Tisztújítás alkalmával a mandátum mellett szeretném szociális pályázatok bírálásával is segíteni a rászoruló hallgatókat. Fontosnak tartom, hogy mindenkinek ugyanolyan esélyei legyenek függetlenül attól, hogy milyen szociális háttérrel rendelkezik, és elfogadhatatlannak tartom, hogy valakinek azért kelljen befejeznie tanulmányait, mert önhibáján kívül nem tudja finanszírozni azt.

Köszönöm, hogy elolvastad a jelentkezésemet, kérlek támogass a szavazatoddal!

Kálmán Zalán

Sziasztok!

Kálmán Zalán vagyok, elsőéves villamosmérnök hallgató. Idén csatlakoztam a Hallgatói Képviselethez az újoncképzés során, és most szeretném a szociális pályázatok bírálói között is kipróbálni magamat.

A pályázatok elengedhetetlenek rengeteg hallgató számára, és a bírálással szeretnék segíteni abban, hogy mindenkinek sikerüljön pályáznia, akinek szüksége van rá.

Kurely Mózes

Sziasztok!
Kurely Mózes vagyok, elsőéves mérnökinformatikus hallgató. Szociális pályázatok bírálásával szeretném segíteni a kar hallgatóit. Pályázóként, két alkalommal vettem részt a folyamatban, ahol csodáltam a bírálók töretlen munkáját és kitartását. Amennyiben következő félévben tagja lehetek ennek a csapatnak, hasonló lelkesedéssel és segítőkészséggel ülök majd én is az asztal másik oldalán.
Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozásom, kérlek támogass a szavazatoddal!

Mester Gyöngyvér

Mester Gyöngyvér vagyok, másodéves mérnökinformatikus hallgató.

A HK-hoz tavaly tavasszal csatlakoztam, és eddig a PR és a Tanulmányi Munkacsoportokban tevékenykedtem. Most viszont szeretném kipróbálni magamat a Juttatási Bizottságban is, ahol segédkeznék a szociális pályázatok elbírálásában. 

Mivel a karon nagy számban adnak le pályázatokat, szeretnék aktívan részt venni azok bírálásában, így tehermentesítve a többi bírálót.

Célom a rászoruló hallgatók pályázását gördülékenyebbé tenni, hogy könnyebben részesülhessenek szociális ösztöndíjban. Véleményem szerint mindenkinek egyenlő eséllyel kellene indulnia a továbbtanulásban, ezért is tartom fontosnak, hogy minden hallgatónak lehetőséget adjunk a sikeres pályázáshoz.

Köszönöm, hogy elolvastad rövid bemutatkozásomat, kérlek támogass szavazatoddal!

Mészáros Péter

Mészáros Péter vagyok, harmadéves mérnökinformatikus hallgató. Szociális pályázatok bírálásával szeretném segíteni a kar hallgatóit.

A Hallgatói Képviselethez az 2020 őszén csatlakoztam, 2021 áprilisától voltam a Képviselet Külügyi felelőse és idén januártól Pályázati Referense. A tavalyi időszakban is bíráltam szociális pályázatokat, főként a nyári időszakban. Úgy gondolom, hogy a szociális pályázat az az ösztöndíjpályázat, amellyel a legtöbbet lehet segíteni, hiszen segítségével közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy mindenki a megfelelő támogatással tudja végezni a tanulmányait. Szociális pályázatot bírálóként lehetőséget kaphatnék arra, hogy a továbbiakban is segítsem a kar hallgatóit és a szociális pályázatot bíráló társaimat.

Ha elnyertem bizalmadat, kérlek támogass a szavazatoddal.

Nagy Sarolta

Nagy Sarolta Eszternek hívnak, másodéves villamosmérnök hallgató vagyok.

Eddig több félévben is adtam már le szociális pályázatot, így átélhettem, hogy milyen hallgatóként az asztal ezen oldalán ülni.

Ezeket megtapasztalva, kedvet kaptam a másik oldal kipróbálásához, ezért szándékomban áll részt venni a bírálásban. Szeretném segíteni a csapat munkáját, hogy a továbbiakban is minél gördülékenyebben és hatékonyabban haladjon az ezzel járó munka.

Köszönöm szépen, hogy elolvastad! Amennyiben meggyőztelek kérlek, támogass a szavazatoddal.

Nemes Lili

Sziasztok!

Nemes Lili vagyok, elsőéves mérnökinformatikus hallgató. Nagyon fontos számomra, hogy segítséget tudjak nyújtani azoknak, akiknek szükségük van rá, ezért is döntöttem úgy, hogy részt veszek a HK újoncképzésén, illetve, hogy szociális pályázatok bírálásával is támogatom az arra jogosult hallgatókat.

Ez egy komoly és rendkívül felelősségteljes feladat, mivel ezen juttatás sok nehéz helyzetben lévő hallgató életét könnyíti meg, sok esetben pedig ez teszi lehetővé, hogy továbbtanulhassanak.

Célom, hogy a pályázatok bírálásával minél több hallgatónak segíthessek, hogy elnyerjék azt a támogatást melyre szükségük van, illetve a pályázatigénylés bonyolult feladatát a lehető legkönnyebbé tegyem számukra.

Ha az előbbieket olvasva úgy gondolod, hogy alkalmas lennék szociális pályázat bírálónak, kérlek támogass a szavazatoddal!

 

Papp Inez Anna

Papp Inez Anna vagyok, másodéves mérnökinformatikus hallgató. A 2020 őszi újoncképzés alkalmával csatlakoztam a Hallgatói Képviselethez. Már amikor legelőször indultam Tisztújításon, a legfőbb célom az volt, hogy valamilyen módon támogatni tudjam a VIK-es hallgatókat, mert olyan sokat adott nekem az egyetem, szerettem volna én is viszonozni.
Másfél év után látom, hogy ennek az egyik legjobb módja a szociális bírálás. Mint az előző Szociális Referens, úgy érzem sokat tudnék hozzátenni a Juttatási Bizottság munkájához mind az újoncok felkészítésében, mind a segédletek készítésében, de legfőképpen a szociális bírálásban. Mindezt a legnagyobb lelkesedéssel és kitartással szeretném véghezvinni, mert tudom, hogy nemcsak sokat tanul az ember, mikor egy ilyen felelősséget rábíznak, de hallgatók százainak segíthet könnyebbé tenni a megélhetést.

Köszönöm, hogy végigolvastad a bemutatkozásomat. Ha elnyerte a tetszésedet, kérlek támogass a szavazatoddal!

Rajczi Barnabás

Rajczi Barnabás vagyok, másodéves mérnökinformatikus hallgató.

1 éve tevékenykedem a Hallgatói Képviseletben, és időm nagy részét a Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatok bírálásával töltöttem a Juttatási Bizottság tagjaként. Noha a bírálás néha hatalmas erőfeszítést igényelt, szerencsésnek érzem magam, hogy hallgató társaimnak segítségére lehettem. A Bizottságban rengeteg szakmai tudásra sikerült szert tennem, valamint egy remek rendszert, és csapatot sikerült felépítenünk. A területen nagyon sok lehetőséget, és potenciált látok, így továbbra is aktívan részt szeretnék venni a bírálásokban, és az ahhoz köthető tevékenységekben.

Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozásomat, kérlek, támogass szavazatoddal!

Rajtik Dóra Vivien

Rajtik Dóra Vivien vagyok, másodéves mérnökinformatikus hallgató. A tavaszi újoncképzés során csatlakoztam a Hallgatói Képviselethez. 

Az elkövetkezendő időszakban szeretnék szociális pályázatok bírálásával is foglalkozni. Fontosnak tartom, hogy minden egyetemista ugyanakkora eséllyel részesülhessen oktatásban függetlenül a szociális helyzetétől. Munkámmal szeretném támogatni a hallgatókat és könnyebbé tenni a pályázás hosszú és rögös folyamatát. 

Emellett célom, hogy segédkezzek a Juttatási Bizottság munkájában így hatékonyabbá téve a pályázatok elbírálását. Ezzel segítve azt, hogy minél több rászoruló hallgató adjon le sikeres pályázatot. 

Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozásomat, kérlek támogass szavazatoddal!

Ságody Réka

Sziasztok!

Ságody Réka vagyok elsőéves villamosmérnök hallgató. Most tavaszi újoncképzés alkalmával csatlakoztam a Hallgatói Képviselethez.

Azért jelentkezek szociális pályázati bírálónak, hogy segíteni tudjak hallgató társaimnak. Valamint szeretnék jobban belelátni a Juttatási Bizottság munkájába, hiszen szerintem ez az a terület ahol az egyik legközvetlenebb módon adódik lehetőség segíteni hallgató társaimnak.

Úgy gondolom, hogy az hogy valakinek milyen a szociális helyzete nem szabad, hogy hátráltassa a tanulmányaiban, ezért szeretnék segíteni, hogy mindenkihez, akinek szüksége van, rá eljusson ez a lehetőség. Volt alkalmam belelátni, hogy milyen bonyolult is ez a folyamat, ezért szeretném a bírálói oldalról is gördülékenyebbé tenni a folyamatot.

Hálás vagyok, hogy végigolvastad, kérlek, támogass a szavazatoddal!

Seregélyes Viktória

Sziasztok!
Seregélyes Viktória vagyok, másodéves mérnökinformatikus hallgató. Ősszel csatlakoztam a HK-hoz, ahol jelenleg leginkább a TMCS munkáját erősítem.

Szeretnék a következő időszakban segédkezni szociális pályázatok elbírálásában, hiszen fontosnak tartom, hogy mindenki hallgató hasonló esélyekkel tanulhasson az egyetemen, akármilyen háttérrel is rendelkezik.

 

Smuk András

Szia!

Smuk András, Smuki vagyok harmadéves mérnökinfós. Az előző négy szociális pályázati időszakban bírálóként tevékenykedtem. Több száz pályázatot bíráltam el és hatalmas szociális bírálói tapasztalatom lett. Szeretném lehetőségeim szerint segíteni a pályázókat és az újonnan csatlakozott bírálókat, amennyiben időm és jövőbeni posztommal járó feladataim megengedik.

Kérlek támogass szavazatoddal!

Supp György

Supp György vagyok, elsőéves villamosmérnök hallgató.

Az első félévem során részt vettem a Karunk közösségi életét meghatározó eseményeken, amelyek meggyőztek arról, hogy érdemes csatlakoznom a HK-hoz és az SSSL-hez. Célom segíteni a jelenlegi és leendő hallgatóknak eligazodni az egyetemi szabályrendszerekben, és elérni, hogy mindenki jól érezze magát a VIK-es közösségünkben.

Amikor ide érkeztem, teljesen el voltam veszve – a hirtelen kapott szabadság és felelősség nagyon új volt számomra, mégis a felsőbb évesek segítségével hamar megtaláltam a helyem Szeretném ezt a törődést visszaadni a közösségnek, mert ez a „védőháló” sokszor segített nekem is.

Szívesen segíteném hallgatótársaimat a lehető legtöbb területen, és úgy érzem erre remek lehetőség a Juttatási Bizottság tagjaként bekapcsolódni a szociális pályázatok bírálásába. Örömmel lennék egy olyan ember, akihez bármikor fordulhattok bármilyen egyetemmel kapcsolatos kérdésben.

Szalai Merse

Szalai Merse vagyok harmadéves villamosmérnök hallgató. Szeretnék részt venni a szociális pályázatok bírálásában, hogy ezzel is segítsek másoknak. Mivel tavaly is sokat bíráltam így már tapasztalattal rendelkezem. Kérlek szavazz rám.

 

 

 

 

Takács Dalma

Sziasztok!

Takács Dalma vagyok, másodéves villamosmérnök hallgató.

2020 őszén csatlakoztam a Hallgatói Képviselethez, majd amint lehetőségem nyílt rá, mandátumért is indultam. Így lettem tavaly áprilisban a képviselet gazdasági referense, valamint szeptember óta én vagyok az egyik VIK-es EHK delegált.

Szeretnék az elkövetkező időszakban szociális pályázatokat is bírálni. Én magam eddig még nem adtam le pályázatot és nem is voltam tisztában a leadás menetével. Célom, hogy a hallgatók megfelelően tájékozódjanak a számukra biztosított egyetemi juttatásokról és én is segíthessek a bírálási teendők lebonyolításában. Tisztában vagyok vele, hogy milyen nehéz ezt a feladatot kevés emberrel ellátni és szeretném könnyíteni a terhet az időszakban bíráló személyek vállán.

Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozásomat. 

Ha szimpatikusnak találod az elképzeléseimet és az eddigi munkámat, akkor kérlek támogass a szavazatoddal!