Szociális Pályázat kiírása

Kiírásra került a Szociális Pályázat a 2018/19. tanév őszi félévére vonatkozóan. Ennek az összefoglalóját olvashatjátok az alábbiakban. A pályázataitokat július 1-től leadhatjátok a https://szoc.sc.bme.hu oldalon.

Rendszeres szociális ösztöndíjra az a hallgató pályázhat, aki teljes idejű alap-, mester-, osztatlan vagy doktori képzésben vesz részt és

  1. államilag támogatott vagy állami ösztöndíjas képzési formában vesz részt, vagy
  2. tanulmányait államilag támogatott vagy állami ösztöndíjas képzési formában kezdte meg és az adott szakon, szakképzésben megkezdett féléveinek száma alapján jogosult lenne államilag támogatott képzésben való részvételre.

Alaptámogatásra az a hallgató pályázhat, aki a BME valamely teljes idejű, államilag támogatott vagy állami ösztöndíjas képzésén vesz részt, és az adott képzési szinten első aktív félévét kezdi meg alap-, mester- vagy osztatlan képzésében.

A képzések számától függetlenül egy pályázó egy pályázatot nyújthat be az adott ösztöndíjra.

A pályázás során az ESZR-be bejelentkezve létre kell hozni az igénylést, a szükséges adatokat és igazolásokat hiánytalanul feltölteni és határidőig elektronikusan leadni a pályázatot. Ezt követően pedig személyesen bemutatni az igazolásokat az illetékes kari hallgatói képviselet szociális ügyekkel foglalkozó bizottságánál.

Határidők

BSc, Msc felsőbbéves hallgatók szociális pályázatának előzetes leadási határideje kollégiumi férőhelyhez 2018. július 13. 23:59
Szociális alapú kollégiumi férőhely igénylés leadási határidő felsőéves hallgatóknak 2018. július 15. 23:59

http://szoc.sc.bme.hu honlapon

BSc, BProf, Msc elsőéves hallgatók szociális pályázatának előzetes leadási határideje kollégiumi férőhelyhez
2018. augusztus 10. 23:59
Szociális alapú kollégiumi férőhely igénylés leadási határidő elsőéves hallgatóknak 2018. augusztus 12. 23:59

http://szoc.sc.bme.hu honlapon

Pályázati adatlap kitöltése és a kapcsolódó igazolások feltöltése 2018. augusztus 26. 23:59

http://szoc.sc.bme.hu honlapon

Hiánypótlás kollégiumi férőhelyhez Elsőéves hallgatóknak: 

2018. augusztus 17. 23:59

Felsőbbéves hallgatóknak:

2018. július 27. 23:59

Személyes bemutatási időszak 2018. augusztus 27-től szeptember 9-ig
Előzetes eredmény 2018. szeptember 14.

http://szoc.sc.bme.hu honlapon

Felszólalás 2018. szeptember 15-19. között ahttp://szoc.sc.bme.hu honlapon
Végleges eredmény 2018. szeptember 21.

http://szoc.sc.bme.hu honlapon

Jogorvoslat 2018. szeptember 24 – október 12. között a 903-as kérvényen keresztül

 

Az ösztöndíjakkal kapcsolatos tudnivalókat a Térítési és Juttatási Szabályzat tartalmazza, a pontozási rendszert pedig a Szabályzat 2. számú melléklete, melyek elérhetők a Letöltések menüpontban.

A szükséges igazolásokról szóló tájékoztatót az alábbi dokumentum tartalmazza.

Kérünk titeket, hogy minél leghamarabb adjátok le pályázatát, valamint lehetőleg a regisztrációs hétre kiírásra kerülő időpontokra is jelentkezzetek!