Szociális bírálók – jelöltek

Ardai István

Isti vagyok villamosmérnök hallgató. Azért jelentkezem Szociális Pályázatok bírálására, mert amikor először adtam be ilyen pályázatot, akkor rengeteg buktatóba futottam bele és ezeket szeretném kiküszöbölni, megszüntetni. Tudom van sok olyan probléma, amit nem tudok elhárítani, mint például: határidők, hivatalok ügyintézési sebessége… Ezekre hallgató barát módon (nem érthetetlen jogi nyelven) szeretném felhívni a figyelmet, segíteni abban, hogy mikor mi a teendő a pályázás során, hogy kevesebb gondot okozzanak ezek az utolsó pillanatokban és minél többen tudják határidő előtt leadni a pályázatukat.

 

Balhási Zalán

Balhási Zalánnak hívnak, másodéves mérnökinformatikus hallgató vagyok, és idén vettem részt a HK újoncképzésén. Elsődleges célom, hogy minél több szegmensét megismerjem a Képviselet tevékenységének.

Az idei választáson mandátumért is indulok, továbbá szociális bírálóként is szeretnék részt venni a HK munkájában.

Fontosnak tartom, hogy a magas hallgatói létszám ellenére gördülékenyebb, hatékonyabb legyen az elbírálás, és ennek során minél többen kapjanak szociális hozzájárulást.

Amennyiben támogatod, hogy én is részt vegyek a szociális juttatásokat érintő döntéshozatalban, kérlek, szavazz rám!

Balogh Balázs

Balogh Balázs Lóránt, harmadéves villamosmérnök hallgató vagyok, eddig a Hallgató Képviseletben volt lehetőségem tevékenykedni, ezen belül pedig a Tanulmányi Munkacsoportban voltam aktív, ahol az oktatási és tanulmányi területekkel foglalkoztam. Elsődleges feladatomnak tartom a hallgatók tanulmányaikkal kapcsolatos kérdéseikre történő válaszadást az erre a célra létesített levelezőlistán keresztül. Kifejezetten fontosnak tartom, hogy az egyes leveleknek mind a minőségbeli, mind az időkritikus aspektusaira figyelmet fordítva, a hallgatók az elérhető legjobb és legpontosabb válaszokat kapják, a lehető legjobb minőségben. Célomnak tartom a hallgatók segítését illetve a tanácsadást, az ilyen jellegű lehetőségeimet szeretném a továbbiakban kiterjeszteni más területekre is.

 

Berdó Dániel

Berdó Dániel vagyok, negyedéves villamosmérnök hallgató. Idén már hetedik alkalommal jelentkezem a szociális pályázatok bírálására és a hallgatói kérdések válaszolására. Korábban Szociális Referensként lehetőségem nyílt nem csak pályázatokat bírálni és hallgatói kérdésekre válaszolni, de az egész időszakot megszervezni és jobban belelátni a dolgokba. Célom, hogy az anyagilag rászoruló hallgatóknak is legyen lehetősége és esélye az egyetemünkön tanulni. Hogy ne kelljen dolgozni a tanulás mellett, és hogy mindenkinek egyenlő esélye legyen boldogulni az életben a megszerzett szaktudásával.

 

 

Borsos Dániel

Borsos Dánielnek hívnak, most kezdtem a második évemet mérnökinformatikus mesterképzésen. Célom, hogy megválasztásom esetén egy rugalmas, segítőkész csapat tagja legyek, és minél hatékonyabban tudjak részt venni a közös munkában. Számomra fontos, hogy minden hallgató egyenlő eséllyel tudjon tanulni az egyetemen és ne kelljen megszakítania vagy megnehezíteni azt a szociális helyzete miatt. A Juttatási Bizottság tagjaként ebben szeretnék én is segíteni. Ha elnyerte a jelölőszövegem a tetszésedet, kérlek, tisztelj meg a szavazatoddal. Köszönöm!

 

Csábi Eszter Zsófia

Csábi Eszter Zsófia vagyok, harmadéves mérnökinformatikus hallgató. Továbbra is szeretnék a szociális pályázatok bírálóinak csapatához tartozni. Célom minél hatékonyabban részt venni a közös munkában. Úgy gondolom, hogy a szociális pályázatok bírálása egy rendkívül fontos feladat, hiszen ezzel is megkönnyítjük rászoruló hallgatótársaink életét az egyetemen. Fontos, hogy mindenki egyenlő eséllyel folytathassa tanulmányait. Bízom benne, hogy most is a hallgatók segítségére válhatok ezzel.

 

Egyed Gábor 

Gabi vagyok, ötödéves villamosmérnök-hallgató. 2015 ősz óta foglalkozom szociális pályázatok bírálásával. Azóta minden félévben sikeres bírálói vizsgát tettem.

Hiszem, hogy e tevékenységemmel közvetlenül segítem hallgatótársaim.

Kérlek, támogass szavazatoddal, hogy munkámat a következő egy évben is folytathassam.

 

Hargitai Tamás

Hargitai Tamásnak hívnak, harmadéves vagyok itt az egyetemen, mérnökinformatikus szakon tanulok. Célom, hogy megválasztásom esetén egy dinamikus, segítőkész csapat tagja legyek, és minél hatékonyabban tudjak részt venni a közös munkában. Úgy gondolom, hogy rendkívüli prioritást élvez az, hogy minden hallgató egyenlő eséllyel vágjon neki a tanulmányainak (és később folytassa azt), szociális helyzetétől függetlenül. A Juttatási Bizottság tagjaként ebben szeretnék én is segíteni. Az előző 4 időszakban is aktív bírálóként tevékenykedtem, így azt gondolom, hogy a korábbi tapasztalat és a magas motiváció alkalmassá tesz a feladatra.

Ha elnyerte a jelölőszövegem a tetszésedet, kérlek tisztelj meg a szavazatoddal. Köszönöm!

Hőgyes Krisztián

Hőgyes Krisztián vagyok, jelenleg elsőéves mérnökinformatikus hallgató, és szeretnék részt venni a szociális pályázatok bírálásában, ezzel támogatva a Hallgatói Képviselet munkáját. Érzéseim szerint nem csak a Hallgatói Képviseletet segíthetem ezzel, hanem az embereket is abban, hogy mindenki közel azonos feltételek között tudjon koncentrálni tanulmányaira. Ez lenne az első feladatom, de mivel én is adtam le szociális pályázatot (Bátyám is sokszor), így tudom mire kell odafigyelni, és ezt szeretném hangsúlyoztatni, segíteni ezek akadályokat könnyedén teljesíteni.

Kérlek segítsd a bírálók munkáját szavazatoddal, köszönöm a figyelmed.

Joós Nikolett

Joós Nikolett vagyok, másodéves mérnökinformatikus hallgató, és az elkövetkezendő nyári időszakban szociális pályázatok bírálásával szeretném támogatni a Hallgatói Képviselet munkáját. Alapvetően személyiségemből adódóan szeretek segíteni az embereknek, valamint érdekel a bírálás jogi háttere, így jó lehetőségnek tartom a nyári időszakban kipróbálni magam. Két éve áprilisban csatlakoztam a HK-hoz, eleinte persze kisebb feladatok ellátásával kezdve pályafutásomat. Szerettem volna minél előbb belelátni az átfogó munkába, így különböző munkacsoportban tevékenykedtem, köztük a Juttatási Bizottságban is. Februárban megválasztott a HK Kommunikációs Referensének. Majd a Tisztújítástól kezdve Kommunikációs Alelnökként dolgoztam a szervezetben. Köszönöm a figyelmedet! Remélem, segítesz nekünk szavazatoddal!

Kecskés Péter

Kecskés Peti vagyok, másodéves mérnökinfós hallgató. Amikor először megigényeltem a szociális támogatást, már akkor elhatároztam, hogy magam is szeretnék elbírálónak jelentkezni. Látni akartam a gépezet működését belülről, részt venni az elbírálás folyamatában és beletenni valami hasznosat a közösbe.

A saját tapasztalataim alapján tudom, hogy milyen nehéz a szabályoknak megfelelni, mennyi féle papírra, igazolásra van szükség, hogy minden rendben legyen. Tudom, hogy ezek helyes és maradéktalan kitöltése odafigyelést, pontosságot igényel. Ehhez szeretnék konstruktív segítséget nyújtani a pályázóknak. Szívesen segítem a Hallgatói Képviselet munkáját, és nyújtok támaszt azoknak a hallgatóknak, akiknek – hozzám hasonlóan – ez a támogatás teszi lehetővé, hogy részesülhessenek egyetemünk oktatásában és az itteni továbbtanulásban.

Ha elnyerte a jelölőszövegem a tetszésedet, kérlek, segíts szavazatoddal. Köszönöm!

Leicht Ferenc

Leicht Ferenc vagyok, harmadéves villamosmérnök hallgató, és az elkövetkezendő nyári időszakban szociális pályázatok bírálásával szeretném támogatni a Hallgatói Képviselet munkáját.

A Juttatási Bizottságban lassan több, mint egy éve tevékenykedem. Az elmúlt egy évben aktívan foglalkoztam szociális pályázatok bírálásával, illetve segédkeztem a személyes bemutatások során is.

A karon minden évben nagy mennyiségű szociális pályázat érkezik be, így fontosnak tartom, hogy minél többen megkapjuk a bizalmat, hogy segítsük a pályázás folyamatát. Kérlek, támogass engem és a szavazáson induló társaimat is a szavazatoddal, hogy a következő évben is sikerrel elláthassuk a szociálisan rászoruló hallgatók képviseletét.

Makara Árpád László

Makara Árpád László vagyok, első féléves MSc-s villamosmérnök hallgató. Sokak számára Tuszy néven lehetek ismerős. Korábban egy évig voltam a Hallgatói Képviselet alelnöke, legutóbbi időszakban pedig az elnöke.

Az elkövetkező időszakban ismételtem tervezem megpályázni a Hallgatói Képviselet elnöki posztját.

A terveimet a jövőre nézve három fő gondolat köré építem: az automatizálás folytatása (hogy a képviselet munkáját ezzel tehermentesítsem), a HK-s egyéni fejlesztési rendszerének kialakítása végül, de nem utolsó sorban a munkák transzparenssé tétele a karunk hallgatói felé.

A transzparencia egyik legfontosabb elérendő célja a jövőben a Képviseletünknek. Legelős konkrét ötletem, egy publikus határozat tár létrehozása lenne (mely terveim szerint valósidejű vagy kvázi valósidejű), így a hallgatók (és minden más érdeklődő) értesülhet, hogy milyen döntéseket hoz a HK.

Köszönöm, hogy végigolvastad a programomat!

Müllek Vilmos

Müllek Vilmos Dávidnak hívnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem másodéves villamosmérnök hallgatója vagyok.

Azért jelentkeztem szociális pályázat bírálónak, mert szeretnék aktívan részt venni az egyetem életében, szeretnék a munkámmal hozzájárulni a közös sikerhez.

Fontosnak tartom, hogy a szociális pályázatok elbírálójaként segítsek ezeknek a diáktársaimnak megfelelő szociális támogatást adni, hogy ők is a jövőjükre koncentrálhassanak, idejüket ne a mindennapos megélhetési problémák kössék le, hanem a tanórákra, vizsgákra, illetve tanulmányi versenyekre való felkészülés vagy éppen sportolás, zenélés.

Ebben szeretnék segíteni, és részt venni, hogy karunk hallgatói közül minél többen kerülhessenek ki sikeres mérnökként.

Kérlek tisztelj meg szavazatoddal, hogy részt vehessek a szociális pályázatok bírálásában!

Nagy Máté

Nagy Máté vagyok, mesterképzésen elsőéves villamosmérnök hallgató.

A közéletben ez idáig sok területen kipróbáltam magam. Az SSSL tagjaként aktívan segítettem különböző rendezvényekkel az elsőévesek beilleszkedését. Rendeztem többek között Gólyatábort, Gólyahetet, Gólyabált, valamint az Első- és Másodéves Táborban két alkalommal is tréningeket tartottam. A Kollégiumi Felvételi Bizottság tagjaként már több mint 3 éve kiveszem a részem a bizottság munkájából. Ez alatt a 3 év alatt 1 évig én töltöttem be az KFB elnöki posztot.

A Hallgatói Képviseletben már két időszakban is foglalkoztam szociális pályázatok bírálásával, valamint hallgatói kérdések megválaszolásával. Szeretném a korábban megszerzett tapasztalataimat kamatoztatni, a Hallgatói Képviselet számára megkönnyíteni a bírálás folyamatát, a pályázók számára pedig megkönnyíteni a pályázás folyamatát.

Révész Zoltán Bálint

Révész Zoltán Bálint vagyok, harmadéves mérnökinformatikus hallgató. A Hallgatói Képviseleten belül szeretnék a szociális pályázatok bírálásával foglalkozni a nyári időszakban.

Idén tavasszal csatlakoztam a HK-hoz. A célom az, hogy hallgatótársaimnak segíthessek, ezért szeretném kipróbálni magam ezen a területen.

A HK-ban jelenleg mandátumért indulok. Szeretnék a munkacsoportok tevékenységébe belelátni, és a munkájukat segíteni, ezáltal szeretném a hallgatói életet jobbá tenni.

A szociális pályázatok bírálása nagy felelősséggel jár, melyet szívesen elvállalok, így nem csak én fejlődhetek, hanem rengeteg hallgatónak segíthetek.

Kérlek, támogass szavazatoddal, hogy idén én is erősíthessem a szociális pályázatot bírálók táborát!

Seres Zsófia

Seres Zsófia vagyok, elsőéves egészségügyi mérnök hallgató. Idén már 8. féléve pályáztam sikeresen szociális támogatásra és tudom, hogy ez néha sok nehézséggel tud járni. Ez a pályázat rengeteg hallgató életét segíti, éppen ezért egy nagyon felelősségteljes feladatnak tartom a bírálását, amelyben ezúttal szeretnék részt venni. Bírálóként célom a hallgatók segítése, az észlelt hibák javítása annak érdekében, hogy megkönnyítsem a pályázatok leadását.

 

 

Stermeczki Boglár Ágnes

Stermeczki Boglár Ágnes, harmadéves villamosmérnök hallgató vagyok. Két éve csatlakoztam a Hallgatói Képviselethez. Ekkor is érdekeltek már a Juttatási Bizottság különböző feladatai, így lettem tagja ennek a munkacsoportnak is. Úgy gondolom, a szociális pályázatok bírálása egy felelősségteljes, precíz munka, melyet képességeimnek megfelelően a lehető legjobban tudnám végezni. A pályázatok bírálása mellett a levelezőlistára érkező e-mailek megválaszolásával és koordinálásával is foglalkoztam már, emellett az újonnan érkező bírálók betanításában is segédkeztem. Előző félévekben, hallgató társaimnak köszönhetően, megszavaztak már többször is erre a feladatra. Bízom benne, hogy most is a hallgatók segítségére válhatok ezzel. Pályázóként a másik oldalról láthattam a bírák munkáját, így az erősségeket megtartani, és a gyengeségeken javítani szeretnék.

Szabó Dorottya

Szabó Dorottya vagyok, mérnökinformatikus hallgató. 2016 augusztusában szociális pályázatok bírálásával csöppentem bele a Hallgatói Képviselet munkájába. Két időszakban bíráltam szociális pályázatokat, mellyel lehetőségem volt segíteni a szociális támogatást igénylő hallgatókat. Úgy gondolom, hogy bírálónak lenni nagy felelősség, odafigyelést és tudást igényel. Azért szeretném idén is segíteni a bírálást, mert úgy gondolom, hogy megfelelő tapasztalattal rendelkezem a feladat ellátásához és bízom benne, hogy munkánkkal sok hallgató segítségére lehetünk.

 

 

Szabó Ezékiel

Szabó Ezékiel vagyok, elsőéves villamosmérnök hallgató és szeretném a nyári időszakban szociális pályázatok bírálásával szolgálni a kar hallgatóinak érdekeit. Úgy gondolom fontos, hogy mindenki kapjon megfelelő támogatást tanulmányához, azaz anyagi, egészségügyi, családi helyzete ne legyen gátló tényező a mérnökké váláshoz.

Gimnáziumomban többször is végeztem közösségi munkákat, és örömmel segítettem a diáktársaimat diákbizottsági döntésekben és különféle iskolai programok lebonyolításában. Tapasztalatom szerint a helyes kommunikációval a problémák gyorsabban és egyszerűbben megoldódnak, ami a strandidőszakban szerintem különösen fontos lesz a pályázók számára. Ezt különösen a gólyák miatt érzem szívügyemnek, akiknek a rendszer új lesz. Arra fogok törekedni, hogy korrekten, és lehetőleg gyorsan javítsam a pályázatokat a Szociális Bizottság tagjaként.

Remélem segítesz a szavazatoddal, hogy én is segíthessek.

Szatmáry Péter

Szatmáry Péter vagyok, harmadéves mérnökinformatikus hallgató. A Hallgatói Képviselet munkájába előző év tavaszán kapcsolódtam be, ősztől póttag, idén januárjától pedig mandátumos képviselő is vagyok. A HK-hoz történő csatlakozásom fő motivációm a hallgatóknak való segítség. Eddigi pályafutásom alatt több munkacsoport munkájába is bekapcsolódtam, betekintést nyertem. Nyáron szeretném ezen feladatkörben is megmérettetni magam, szeretnék a szociális pályázatok bírálásával is foglalkozni.

 

Szoboszlai Anna

Szoboszlai Anna vagyok, harmadéves mérnökinformatikus hallgató, és az elkövetkezendő nyári időszakban szociális pályázatok bírálásával szeretném támogatni a Hallgatói Képviselet munkáját. 2017 őszén csatlakoztam a Hallgatói Képviselethez, és az előző évben a HK Kommunikációs Referenseként tevékenykedtem. Idéntől szeretnék becsatlakozni a Juttatási Bizottság munkájába. Egyrészről, hogy a hallgatókat segíthessem a sikeres pályázat leadásában, másrészről látom, hogy egy-egy pályázási időszak milyen terhet jelent a bírálók számára, így szeretném én is kivenni részemet a munkából.

 

Vigh Franciska

Vigh Franciska Fanni vagyok, másodéves mérnökinformatikus hallgató. Számos rendezvényen találkozhattatok már velem szervezőként is.

A Hallgatói Képviselethez fél éve csatlakoztam szociális pályázat bírálóként, mert komolyabb tevékenységgel is hozzá szerettem volna tenni a közösséghez. Ősszel elvégeztem a HK újoncképzését is.

Az elkövetkező időszakban is szeretném támogatni a bírálói csapat munkáját, hiszen nagyon fontosnak tartom a rászorult hallgatók támogatását és segítését.

Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozásomat. Ha elnyerte tetszésed, kérlek támogass szavazatoddal, hogy bekerülhessek a bírálók közé.

Vörös Márk

Vörös Márk vagyok, harmadéves villamosmérnök hallgató. A következő nyáron szeretném a Hallgatói Képviselet munkáját segíteni a Szociális Pályázatok elbírálásával. Ezért végeztem el a 2019-es HK újoncképzést.
Azért jelentkezem erre a feladatra, mert saját magamon is megtapasztaltam, hogy milyen egy szociális pályázatot beadni. Nem biztos, hogy mindenkinek egyszerű feladat.
Szeretek segíteni az embereknek, ezért a legfőbb célom az lenne, hogy segítsem a pályázókat. Ha egy hallgatónak utat tudok mutatni a helyes pályázat leadásához, akkor egy olyas valakinek segítek, akinek igazán szüksége van rá. Ha a pályázóval közösen dolgoznánk az ösztöndíj elnyerésért, akkor a közös siker engem is jó érzéssel töltene el. Mindezek mellett a bírálás szabályai, folyamata és jogi háttere is érdekel.
Köszönöm, hogy időt szántál rám és elolvastad a jelölésem. Remélem, támogatsz egy szavazattal!

Zádori Ferenc
Zádori Ferenc vagyok elsőéves mesterképzéses mérnökinformatikus hallgató. Az elmúlt egy évben szociális referensként koordináltam a pályázatok bírálását a karon. Képviselői mandátumom lejártával továbbra is szeretném kivenni a részem a pályázatok bírálásából. Úgy gondolom 2 évnyi bírálással szerzett tapasztalatommal sokat tudok segíteni a pályázat bírálóinak a bírálásban és a rászoruló hallgatóknak a pályázat leadásában.

Köszönöm, hogy elolvastad a szövegem.

Zádori Ferenc, leköszönő szociális referens.

Zelenyánszki Dorottya

Zelenyánszki Dorottyának hívnak, másodéves mérnökinformatikus hallgató vagyok. A Hallgatói Képviseletben tavaly tavasz óta tevékenykedem.

Eddig két szociális pályázati időszakban tevékenykedtem, mint bíráló. Az első időszakban még inkább csak beletanultam a feladatba, megismerkedtem a rendszerrel, a szabályzattal, míg a másodikban már komolyabb felelősséget is vállaltam, én kezeltem ugyanis a levelezés folyamatát.

Azért szeretnék ismét bíráló lenni, mert rengeteget fejlődtem ebből, hiszen amellett, hogy a pályázatokkal foglalkoztam, sokszor levelek vagy telefonon keresztül kellett hallgatókkal beszélgetnem. Ez sokat segített abban, hogy javítsak a kommunikációs készségemen és a problémamegoldóképességemen.

Kérlek amennyiben szívesen látnál a bírálók között, támogass a szavazatoddal!