Tisztújítás 2020 – indulók

Arany Dániel

Arany Dániel vagyok, másodéves villamosmérnök hallgató. Idén tavasszal vettem részt a Hallgatói Képviselet újoncképzésén. Leginkább a Tanulmányi Munkacsoport tevékenysége tetszett meg, így a következő évben oktatási és tanulmányi kérdésekkel foglalkoznék legszívesebben. Fontosnak tartom a hallgatók véleményének kikérését, így terveim közt szerepel az erre alkalmas platformok bővítése, megújítása. Mandátumosként könnyebben tudnám képviselni a hallgatók érdekeit, és egyszerűbben vehetném fel a kapcsolatot az oktatókkal is. Legfőbb célom, hogy a hallgatók véleménye eljusson az oktatókig, és ezzel magasabb színvonalú, hallgatóbarátabb oktatás jöhessen létre. Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozásomat, ha egyetértesz a terveimmel kérlek, támogass a szavazatoddal!

 

Balhási Zalán

Balhási Zalán vagyok, harmadéves mérnökinformatikus hallgató. Korábban Lovagrendi kereteken belül tankörseniorkodtam, rendezvények szervezői feladatait láttam el. Oktatási referensként lehetőségem volt: A KTB-ba delegált hallgatóként minden héten képviselni a hallgatói érdekeket a kérvények elbírálása során. Hallgatótársaim jelzéseit továbbítva Karunk oktatóival is tartottam a kapcsolatot. IMSc-sként célom volt a program revíziója. Sikerült a hallgatók együttműködését szorgalmazó, de mégis jól differenciáló ösztöndíjrendszert kidolgozni. A HK alelnökeként pedig a jutalmazási rendszer reformjában, és adatvédelmi kérdéskörrel kapcsolatos új szabályrendszer kialakításában működtem közre. A következőkben a HK elnökeként szeretném folytatni a hallgatókért végzett munkámat. Primus interparesként fontosnak tartanám, hogy érezzétek, egy közösség vagyunk, melynek érdekei nem csak a karon, de az egyetemen is a jelenleginél jóval fajsúlyosabb – a VIK méretének megfelelő – módon jutnak érvényre.

 

Csábi Eszter Zsófia

Csábi Eszter Zsófia vagyok, negyedéves mérnökinformatikus hallgató. A Hallgatói Képviselethez, mint mandátumos, 2018 őszén csatlakoztam. Első mandátumos évemben utánpótlás felelősként végeztem az újoncok toborzását. A 2019 tavaszi Tisztújítás után a szociális referensi pozíciót töltöttem be. Ez alatt az idő alatt sokat tanultam erről a területről. Október végén delegált lettem az Egyetemi Hallgatói Képviseletben. Itt is főként a szociális terület témái érdekeltek a legjobban. Egyetemi szinten is összefonódik a kollégiumi terüket a szociálissal, így ezzel is mélyebben sikerült megismerkednem. Továbbra is szeretném folytatni a munkát az Egyetemi Hallgatói Képviseletben. Kari szinten a szociális területen pedig szeretném minél jobban segíteni az utánam következő munkáját. Egy év tapasztalattal a hátam mögött szert tettem annyi ismeretre, hogy mélyebben is tudjak foglalkozni a problémákkal, főként a Juttatási Bizottság belső működését segíteném.

 

Hargitai Tamás

Hargitai Tamásnak hívnak, negyedéves hallgató vagyok. 2017 óta veszek részt aktívan karunk közösségi életében. Az elmúlt három évben két területtel foglalkoztam kiemelten.

A Kollégiumi Felvételi Bizottságban 2 éve a házmesteri pozíciót töltöm be. Ebben az időszakban lehetőségem volt egy komplex rendszer megismerésére, illetve a hallgatói érdekek képviseletére kollégiumi területen. Az évek során több mint ezer hallgatóval kommunikáltam, így pontosan látom és értem a hallgatók problémáit, kérdéseit. Emellett megbízhatónak és lelkiismeretesnek tartom magam, így a jövőbeli feladatokat precízen, kellő odafigyeléssel tudnám megoldani.

Ezen felül 6 félévet szociális pályázatok bírálásával is foglalkoztam. Többször ért az a megtiszteltetés, hogy a bizottságban külön jutalmazták, elismerték a munkámat. Megválasztásom esetén a Juttatási Bizottság, és a Tanulmányi Munkacsoport szerves tagja kívánok lenni, illetve a kollégiummal kapcsolatos ügyek megoldásában is nagy szerepet szeretnék vállalni.

 

Jakab Richárd

Jakab Richárd vagyok, negyedéves mérnökinformatikus hallgató.

Tavaly ősz óta segítem a Hallgatói Képviselet munkáját, ahol több projektben is részt vettem, valamint a kollégium megfelelő működéséhez is hozzájárulok a Kollégiumi Felvételi Bizottság tagjaként.

Fontos problémának tartom, hogy a hallgatók nem feltétlenül látnak bele a HK működésébe, és értik meg annak háttérfolyamatait, ezen mindenképpen változtatni szeretnék. Nyitottabbá és átláthatóbbá szeretném tenni a HK tevékenységeit, ezért pályázom meg a PR és kommunikációért felelős posztot.

 

Joós Nikolett

Joós Nikolett vagyok, mesterszakos mérnökinformatikus hallgató, és az elkövetkezendő időszakban vezetőségi tagként szeretnék részt venni a Hallgatói Képviselet munkájában. 

Az elmúlt négy BME-s évem alatt tapasztaltam, hogy a VIK karán folyó munka igenis képes a pozitív változásra. Új szakok indítása, régi tanrendek felülvizsgálata az utóbbi egy évben szinte minden bizottsági ülés szerves részét képezték. Hallgatói képviselőként látom, hogy egy új időszakot nyitottunk az oktató-hallgató kooperációban, és szeretném ha folytatódna mindez a jövőben is.

Számomra nem elképzelhetetlen, hogy a karon már megvalósult átalakítások egyetemi szintre emelkedjenek, munkámmal ezt szívesen támogatnám. 

 

Köszönöm a figyelmedet! Remélem segítesz nekünk szavazatoddal!

 

 

Kecskés Péter

Kecskés Peti vagyok, harmadéves mérnökinformatikus hallgató, előző évben csatlakoztam szociális pályázatok bírálásával a HK berkeibe. Ekkor volt szerencsém belelátni a bírálás menetébe, hallgatók segítésébe. Emellett tankörsenior vagyok, KP néven ismerhettek. Két időszakot már végigkísértem bírálóként és adtam le szociális pályázatot, ezért tudom milyen mindkét oldalról a menetet tapasztalat alapján. Ilyen módon úgy hiszem, hogy egyre könnyedébben tudok válaszolni a bejövő problémákra a különböző platformjainkon. A jövőben is szívesen segíteném JB munkáját.

Köszönöm, hogy végigolvastad, ha tetszett, támogathatsz szavazatoddal.

 

Koren Zoltán

Koren Zoltán vagyok, másodéves villamosmérnök hallgató. Idén ősszel csatlakoztam a Hallgatói Képviseletbe. A jövőben a Tanulmányi Munkacsoportban szeretném magam kipróbálni, mint
mandátumos képviselő, de érdekel az Képviselet utánpótlás kérdése is. Seniorként próbáltam minden kari rendezvényen aktívan részt venni, segítettem az elsőéveseket a kari közéletbe való beilleszkedésükkel, valamint tanulmányi segítséget is nyújtottam nekik. Itt szerzett tapasztalataimat mandátumosként kamatoztatnám. Már gólyakoromban nagyon sok ötlet megfogalmazódott bennem, hogy hogyan lehetne a képzést jobbá tenni, és ez a belső motiváció továbbra is bennem van, így a tanulmányi munkacsoportnak a céljai is elég közel állnak hozzám. Terveim a levelezés felgyorsítása, szakbizottságokban a hallgatói  érdekek-vélemények felerősítése és az általános tájékoztatás biztosítása, hogy mit is csinál a munkacsoport.

Köszönöm, hogy végigolvastad. Kérlek, ha Te is egyetértesz céljaimmal, akkor támogass szavazatoddal!

 

Labancz Tamás

Labancz Tamás Dominik vagyok, a BME VIK másodéves mérnökinformatikus hallgatója. Második félévben részt vettem az SSSL képzésén, majd gólyatábori szobaseniorként,
valamint tankörseniorként tevékenykedtem. Idén részt vettem a Hallgatói Képviselet képzésén. A HK minden területével szívesen foglalkoznék, ezért örömmel elvállalnám az alelnöki pozíciót. Terveim közé tartozik a HK megjelenésének további javítása, letisztultabb kommunikáció kialakítása a hallgatók felé, valamint a szervezeten belül, továbbá a képviseletbe vetett bizalom erősödésének segítése. Számos csapatépítő programot tervezek szervezni. Tanulmányaim kezdete óta részt veszek az IMSc programban, amelynek láttam az előnyeit és hátrányait. Tervezem ez utóbbiak minimalizálását. Jelentkeztem szociális pályázat bírálónak is, szeretnék ezen a területen is hozzájárulni a képviselet munkájához.

Köszönöm szépen, hogy elolvastad a bemutatkozásomat. Amennyiben a fenti gondolataimmal egyetértesz, kérlek, támogass a szavazatoddal!

 

Papp Dániel

Papp Dániel (Dani) vagyok, elsőéves MSc villamosmérnök hallgató. A HK választással párhuzamosan jelentkeztem a Kollégiumi Hallgatói Bizottság elnöki posztjára is. A Kollégiumi Hallgatói Bizottság elnökeként továbbá az én feladatom lesz a csapat összefogása, munkájuk koordinálása, illetve a Kollégium képviselete a külvilág felé. Csapatommal azon szeretnénk dolgozni, hogy a kollégium továbbra is egy élhető, közösségileg és szakmailag is kiemelkedő hely legyen. A Hallgatói Képviseletben elsősorban a leendő és jelenlegi kollégisták, valamint a kollégium közélet iránt érdeklődő hallgatók érdekeit szeretném képviselni.
Céljaim röviden:

  •  A kollégiumi élet és közélet megfelelő színvonalon való tovább működtetése (első körös KHB csapat indulásának hiányában)
  • A kollégisták széleskörű informálása
  • A közélet kiszélesítése, a jelenleg kívülállók számára vonzóvá tétele

Ha elnyerte a tetszésed a pályázatom, akkor kérlek, segíts a megvalósításban a szavazatoddal!

 

Révész Zoltán

Révész Zoltán Bálint vagyok, negyedéves mérnökinformatikus hallgató. Már egy éve erősítem a Hallgatói Képviseletet, főként a Pályázati Munkacsoportban tevékenykedem. A Pályázati Munkacsoportban megismertem a pályázatok lebonyolításának folyamatát, most szeretnék több figyelmet fordítani arra, hogy a beérkező pályázatok ne tartalmazzanak hibát. A Tanulmányi Munkacsoportban a hallgatók számára elérhető segédanyagokat és jegyzeteket szeretném összegyűjteni, a hiányzó jegyzetekre pályázatot kiírni. Sok feladat van még, amiben nem próbáltam ki magam, de szeretnék ezekbe is belefolyni, ilyen például a PR Munkacsoport, ahol első körben a pályázatokkal kapcsolatos fontos információk hirdetésével szeretnék foglalkozni. Mandátumosként szeretnék továbbra is aktívan munkálkodni a Hallgató Képviseletben. Remélem, hogy a hallgatók továbbra is megtisztelnek bizalmukkal, és a kérdéseikkel a jövőben is megkeresnek.

Köszönöm, hogy végigolvastad, és kérlek, támogass a szavazatoddal!

 

Sági Barnabás

Sági Barnabásnak hívnak, a BME VIK elsőéves mérnökinformatikus hallgatója vagyok. Fontosnak tartom, hogy már az újonnan érkező hallgatók is tisztában legyenek a HK
feladataival, működésével, illetve, hogy hogyan támogatja a hallgatókat. Ezekkel az  ismeretekkel ti is könnyebben eligazodtok a képviselettel való kommunikáció során. Szeretnék részt venni PR Munkacsoport projektjeiben, ezek közül kiemelve az elsőéves hallgatókkal való kommunikáció magasabb szintre emelését. Céljaim közé tartozik a tanköri foglalkozásokon való megjelenések programjának fejlesztése. A tavaszi félévtől kezdve részt vettem különböző projektekben, ebből az Erasmus+ pályázatok pontozásának, bírálásának elősegítését említeném meg. Szeretnék biztosítani a jelentkezőknek egy átlátható leírást magáról a programról, a pályázat folyamatairól, illetve a jelentkezés fontosabb elemeiről.

Köszönöm, hogy végigolvastad rövid bemutatkozásom! Ha szimpatikusak a gondolataim, egyetértesz a céljaimmal, kérlek támogass szavazatoddal!

 

Szabó Ezékiel

Szabó Ezékiel vagyok, másodéves BSC-s villamosmérnök hallgató és elsősorban szociális referensként szeretném képviselni a kar hallgatóinak érdekeit. Jelenleg a Kollégiumi Felvételi Bizottságban tagja vagyok, ahol több eseményen részt vettem (pl. Nőnap). A 2019/20-as tanévben szociális bírálóként különféle anyagi, egészségügyi, családi helyzetben lévő hallgatók pályázatát bíráltam el. A Juttatási Bizottság által megismerkedtem a Hallgatói Képviselettel és tagjaival. A tavaszi félévben már több feladatot vállaltam a HK-n belül (például táborszervezés). Mandátumosként a Pályázati és a PR Munkacsoport tevékenységeit is szeretném támogatni. A többi munkacsoportot szeretném jobban megismerni. Prioritásaim között szerepel az információ továbbadásának hatékonyságát tovább növelni, hogy az esetlegesen felmerülő problémák gyorsabban és egyszerűbben megoldódjanak. A frissen felvételizett hallgatók számára sokszor bonyolult a rendszer, ezért hangsúlyt fektetnék a mihamarabbi kapcsolatfelvételre.

 

Szatmáry Péter

Szatmáry Péter vagyok, negyedéves mérnökinformatikus hallgató.
A Hallgatói Képviselethez két évvel ezelőtt csatlakoztam. Az elmúlt években nagyon sokat fejlesztettem készségeimet, tanultam, és szeretném az itt megszerzett tudást tovább kamatoztatni. A Képviseleten belül főként PR, tanulmányi, és technikai területen tevékenykedem, de különböző kisebb projektek által már minden munkacsoportba nyertem betekintést, és segítettem a
munkájukat. Jelenleg a technikai felelős posztot töltöm be. Célom, hogy egy olyan technológiai háttérre tudjon támaszkodni a Hallgatói Képviselet, ami segít a feladatok zavartalan elvégzésében, hogy többet, effektívebben és jobban tudjunk tenni a hallgatókért. Tanulmányi területen hallgatói kérdésekre válaszolok, továbbá a hallgatóság érdekeit képviselem
kari szakbizottságokban. A PR csoport tagjaként fontosnak tartom, hogy a különféle platformok sajátosságaihoz megfelelő képpen tudjunk alkalmazkodni, így az információátadás effektívebben történhessen meg.

 

Varga Balázs

Sziasztok!
Varga Balázs vagyok, másodéves mérnökinformatikus BSc hallgató. Tavaly óta vagyok mandátumos hallgatói képviselő, azóta vagyok a VIK HK kommunikációs referense, emellett a Szent Schönherz Senior Lovagrendben is tevékenykedem. A Következő időszakban az EHK-ba szeretnék bekerülni a VIK HK egyik delegáltjaként. Erre azért tartom magam alkalmasnak, mert az előző időszakban igyekeztem a minél szélesebb körben belelátni a HÖK-rendszer működésébe. Tevékenykedtem PR, gazdasági, tanulmányi területen és még szociális bírálóként is. Célom hogy a kari gazdaság minél transzparensebben működjön, emellett a VIK HK csapatának építése, ezáltal gyorsítva a hallgatókat segítő projektek menetét. Köszönöm, hogy elolvastátok rövid bemutatkozásomat, és remélem egyetértetek a fent leírtakkal.

Ha egyetértetek a nézeteimmel a Hallgatói Képviselettel kapcsolatban, kérlek támogassátok pályázatom a szavazataitokkal.

 

Vetési Dániel

Szia!
Vetési Dániel (Bajusz) vagyok negyedéves mérnök informatikus hallgató. Gólya korom óta aktív tagja vagyok a Schönherzes közéletnek. Eleinte a Lovagrenden keresztül tevékenykedtem, ezután Five-0-s voltam, majd tavaly megválasztottak a Kollégiumi Hallgatói Bizottság (KHB) vezetőjének. Az elmúlt évből a legbüszkébb arra vagyok, hogy a KHB és a Hallgatói Képviselet között nagyon sokat javult a kapcsolat.
KHB elnökként koordinálnom kellett egy csapatot, ezáltal sokat tanultam a vezetésről, és sokat fejlődtem. Ezt a tudásomat szeretném felhasználni a jövőben az Egyetemi Hallgatói Képviselet egyik delegáltjaként. EHK-sként szeretnék majd tenni azért, hogy a jelenleg zűrös kollégiumihelyzetet tisztázni tudjuk.
A jövőben szeretném kivenni a részemet számomra még új területeken végzett
tevékenységekből. Ilyen például a szociális pályázatok bírálása. Én ilyen módon szeretnék
közvetlenebbül is foglalkozni a Hallgatókkal, veletek!

Amennyiben meggyőztelek Téged, kérlek támogass a szavazatoddal!

 

Vigh Franciska

Sziasztok!
Vigh Franciska Fanni vagyok, harmadéves mérnökinformatikus hallgató. A Hallgatói Képviselethez először szociális pályázat bírálóként csatlakoztam. Egy mandátumos ciklust tudhatok magam mögött, mely alatt a Képviselet alelnökeként tevékenykedtem. Szeretném az eddig megszerzett tudást az új ciklus alatt növelni, a szerzett tapasztalattal tovább segíteni a HK munkáját és a hallgatók érdekeit a lehető legjobban képviselni. Szeretném, ha a Hallgatói Képviseletet és a kar hallgatóit minél közelebb tudnánk hozni egymáshoz. Szeretném, ha minél több hírrel, információval, pályázati lehetőséggel minél nagyobb tömegeket tudnánk elérni. Fontosnak tartom, hogy a hallgatók megfelelően tudják képviseltetni magukat az egyetem keretein belül, minden, a képzés elvégzéséhez szükséges segítséget, magas színvonalú oktatást kapjanak.

Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozásomat. Ha elnyerte tetszésed, kérlek támogass a szavazatoddal.

 

Vollweiter Ivett

Vollweiter Ivett vagyok, másodéves üzemmérnök-informatikus hallgató. 2019 tavaszán tartott újoncképzés során csatlakoztam a Hallgató Képviselthez. Kisebb feladatokat vállaltam el kezdetekben, belenéztem a legtöbb Munkacsoport működésébe, az elmúlt egy év során erre nagyon sok lehetőségem volt, rengeteg segítséget és tudást kaptam a Képviselet tagjaitól. Aktív voltam, és vagyok több munkacsoportban, jelenleg a Pályázati munkacsoportban tevékenykedem a legtöbbet, valamint a Technikai felelőst segítem a munkájában. A következő időszakban is leginkább a Pályázati Munkacsoportban szeretnék dolgozni a legtöbbet, ezúttal már mandátumosként, mint Pályázati Referens. Ezen felül a hallgatók tájékoztatásán is szeretnék javítani, hogy a Hallgatók mindig naprakész információval rendelkezhessenek ők is – nem csak pályázatokat tekintve, hanem Kari, Egyetemi történések ügyében is. Ezen felül a Tisztújításon nem csak Mandátumos pozícióra kívánok jelentkezni, hanem Szociális Pályázatokat bírálónak is.