Tanulmányi ösztöndíj 2023/24 tavasz – Téves összegek javítása

Kedves Hallgatók!

Karunkon a tavaszi félév során, több mint 1500 hallgató részesül tanulmányi ösztöndíjban. Sajnálatos módon az idei utalások már három alkalommal történtek meg hibásan, melynek okáról az alábbiakban szeretnénk titeket tájékoztatni.

Minden félév elején az Értékesítési és Szolgáltatási Igazgatóság (ÉSZI) elküldi nekünk a hallgatók anonimizált azonosítóit és tanulmányi adatait (kreditindex, felvételi pontszám, stb.). Ezen adatok, valamint az osztási elvek alapján készítünk egy listát a hallgatók ösztöndíjának összegeiről, amit továbbítunk az ÉSZI-nek, mely szervezet ez alapján ütemezi az utalásokat.

Idén februárban első körben nem megfelelő listát küldtünk el. Ezt a hibát másnap reggel rögtön orvosoltuk. Ennek nem kellett volna fennakadást okoznia az ösztöndíjak kifizetésében. Az ÉSZI a februári és áprilisi kifizetések alkalmával még a rossz listát használta az ösztöndíj kifizetések kezdeményezésekor. Mindezeken kívül az MSc, elsős mérnökinformatikus homogén hallgatói csoportba tartozók tanulmányi ösztöndíj összege rosszul lett kiszámítva mindkét alkalommal, ezért az ebbe a csoportba tartozó hallgatók a februári, márciusi és áprilisi havi összegeknél is téves összeget kerülhetett megállapításra.

Az ÉSZI munkatársainak segítségével a hibákat sikerült javítani, és a május 10-ei kifizetési alkalommal mindenki a tanulmányi adatainak megfelelő ösztöndíjban fog részesülni a 4 havi ösztöndíj összegre tekintettel. Az MSc elsős mérnökinformatikus csoportba tartozó személyek, akik a hibából kifolyólag kaptak ösztöndíjat vissza kell majd fizetniük a tévesen már kifizetésre kerülő ösztöndíj összegekete, amit majd a Neptunban tudnak megtenni.

 

A kellemetlenségért szíves elnézést kérünk, és az esetleg felmerülő kérdésekkel keressetek a szoc@vik.hk email címen bizalommal.