Balhási Zalán
Betöltött pozíciók:
Oktatási referens
Alelnök
Elnök
Bemutatkozás:
Balhási Zalán vagyok, 2023-ban végzett okleveles mérnökinformatikus. A Képviselethez 2019 tavaszán csatlakoztam. Egy évig oktatási referensként tevékenykedtem. Ekkor számos projektben működtem közre, például az IMSc-s ösztöndíjrendszer teljes reformjában, illetve a valamennyi BSc-s tárgyat magába foglaló Mintatanterv felülvizsgálatában. Rövid ideig a Képviselet alelnöke voltam, e pozíciómban a jutalmazási rendszer megreformálásában és az adatvédelmi kérdéskörrel kapcsolatos új szabályrendszer kialakításában vettem részt. 2020 áprilisától 2 éven keresztül a Képviselet elnökeként főként a külkapcsolatokkal és a Hallgatói Képviselet stratégiájának megtervezésével foglalkoztam. Fontosnak tartom annak megerősítését, hogy egy közösség vagyunk és érdekeinket a karon, valamint az egyetemen is – a VIK méretének – megfelelő fajsúllyal kell érvényre juttatnunk. 2022 nyarától Tanácsadóként segítem a Képviselet munkáját.
Beszámolók:
Beszámolók