Günter Dalma Mária

Egészségügyi mérnök-képzés Szakbizottsága póttag Tanácsadó

Günter Dalma vagyok, negyedéves mérnökinformatikus hallgató. A Képviselethez 2020 őszén csatlakoztam, 2021 áprilisától kezdve pedig egy éven keresztül a Tanulmányi Munkacsoport vezetői pozíciót töltöttem be. Ciklusom alatt számos projektet sikerült megvalósítanunk, többek között felülvizsgáltuk a TTK-s és GTK-s tárgyakat, számos Tanulmányi kisokost készítettünk el, felmértük a véleményeket a specializációtájékoztató és a nyomtatott jegyzetek kapcsán. Mindezek mellett aktívan részt vettünk a készülő új mintatantervek munkálataiban is.

2022 áprilisától a HK Oktatási Referenseként folytatom tevékenységemet. Feladataim közé tartozik a VIK oktatási dékánhelyettesével való kapcsolattartás, oktatókkal való egyeztetés, illetve a karon felmerülő oktatással kapcsolatos hallgatói problémák orvoslása. A Tanulmányi munkacsoport vezetőjeként számtalan hallgatói problémával találkoztam, aktívan részt vettem a kari oktatással kapcsolatos bizottságok munkájában, projektjeim során pedig szélesebb képet kaptam a hallgatói véleményekről. Az elmúlt egy év tapasztalatait beépítve, Oktatási Referensként is törekszem arra, hogy a hallgatói érdekek maradéktalanul képviselve legyenek a bizottsági-, kari- és egyetemi szinteken egyaránt.

Beszámolók

2021. április havi képviseleti beszámoló
2021. május havi képviseleti beszámoló
2021. június havi képviseleti beszámoló
2021. július havi képviseleti beszámoló
2021. augusztus havi képviseleti beszámoló
2021. szeptember havi képviseleti beszámoló
2021. október havi képviseleti beszámoló
2021. november havi képviseleti beszámoló
2021. december havi képviseleti beszámoló
2022. január havi képviseleti beszámoló
2022. február havi képviseleti beszámoló
2022. március havi képviseleti beszámoló
2022. április havi képviseleti beszámoló
2022. május havi képviseleti beszámoló
2022. június havi képviseleti beszámoló
2022. július havi képviseleti beszámoló
2022. augusztus havi képviseleti beszámoló
2022. szeptember havi képviseleti beszámoló
2022. október havi képviseleti beszámoló
2022. november havi képviseleti beszámoló
2022. december havi képviseleti beszámoló
2023. január havi képviseleti beszámoló
2023. február havi képviseleti beszámoló
2023. március havi képviseleti beszámoló
2023. április havi képviseleti beszámoló