Kari BME Ösztöndíj 2018/19/2 tavasz

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Hallgatói Képviselet (VIK HK) ösztöndíj pályázatot hirdet a BME Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11. § alapján a mintatantervben meghatározott követelményeken túlmutató, szakmai és tudományos tevékenység elismerése és ösztönzése érdekében.

 

Pályázat feltételei

A pályázaton részt vehet a VIK bármely teljes idejű alap- vagy mesterképzésének aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatója, aki az adott értékelési időszakot megelőző félévben legalább 20 ösztöndíjszámítást befolyásoló kreditet szerzett, és BSc képzés esetén legalább 3,50, MSc képzés esetén legalább 4,00 súlyozott tanulmányi átlagot ért el. (A kreditkritériumot nem kell teljesíteniük azon MSc képzésben részt vevő hallgatóknak, akik a pályázat által vizsgált időszak alatt alapképzésben szereztek oklevelet.)

Azon hallgatók, akik „A” kategóriás Kari BME ösztöndíjban részesülnek, okleveles elismerést vehetnek át a Kari Tanács keretein belül. „A” kategóriás Kari BME ösztöndíjban részesülnek azon hallgatók, akiket a pályázatokat véleményező jelen kiírás szerinti bizottság erre javasol, és a pályázatok elbírálása során erre vonatkozóan a VIK HK által meghatározott pontszámot elérik.

 

Elbírálás alapelvei

A pályázat elbírálását a VIK HK saját hatáskörben végzi, a VIK oktatóiból álló 4 fős bizottság véleményének figyelembe vételével, a jelen pályázatban meghatározott pontrendszer alapján.

A VIK HK az egyes pályázatokat kategóriákba sorolja pontszám alapján csökkenő sorrendben, melyből az „A” kategóriába kerülnek a legmagasabb pontszámot elérő hallgatók.

 

Általános elvek

  • Minden tevékenység esetében kizárólag az értékelt időszakban végzett munka számít.
  • Amennyiben a teljesítés (publikáció esetén az elfogadás) dátuma nem a vizsgált időszakba esik, nem vehető figyelembe a tevékenység. Egy publikáció csak egyszer kaphat pontot, akkor is, ha konferenciaelőadás is kapcsolódik az elfogadott cikkhez. Egy publikációval csak egy félévben lehet pályázni, abban az időszakban, amikor a publikáció elfogadásra került.
  • Nem jár pont azokért a konferenciaelőadásokért, ahol az előadáshoz kapcsolódó publikációra a hallgató az előző félévben már kapott pontot. Ha a hallgató ennek ellenére bead egy ilyen előadást is a pályázatába, akkor az a pályázatból való kizárással jár.
  • Társszerzős cikkek esetében a pályázó megnevezhet összesen, a publikációk számától függetlenül egyetlen oktatót (konzulenst), akit a számításnál figyelmen kívül hagyhat. Ezt a szerzőt nem figyelembe véve a számítás módja: 2-3 szerző: 70%, 4 vagy több szerző: 50%. A társszerzői arányok egyedi nyilatkozatokkal nem módosíthatók.
  • Ugyanannak a munkának a többszöri publikációja (pl. más nyelven, újabb előadásként vagy poszterként más konferencián) csak csökkentett ponttal számít.
  • Nyelvi teljesítmény csak akkor ér pontot, ha a pályázó a képzésében a nyelvi kritériumot a figyelembe vett teljesítmény nélkül is teljesíti, és nyelvvizsgáját a pályázat által vizsgált időszakban tette le, de az összes eddigi megszerzett nyelvvizsgáról benyújtandók a fénymásolatok.

 

 

Etikai irányelvek

A pályázó köteles a BME Etikai kódexében foglaltakat és a tudományterület bevett tudományetikai irányelveit betartani. Nem helyes gyakorlat például jelentős hozzájárulást adó személy kihagyása a szerzők közül vagy konkrét kutatási eredmény különböző önálló publikációkban való szerepeltetése pusztán azért, hogy a kutató cikkeinek száma gyarapodjon. További részletes elveket lásd például a BME Etikai kódex 6.2.7 fejezetében vagy az MTA Tudományetikai kódexének 4. fejezetében és 5.2.4. pontjában.

 

 

Pontrendszer

Tevékenység Pontszám
1.       Tanulmányi eredmény (max. 25 pont)
Súlyozott tanulmányi átlag Pontszám (BSc) Pontszám (MSc)
3,50–3,79 0
3,80–3,99 3
4,00–4,19 6 0
4,20–4,39 10 4
4,40–4,59 14 9
4,60–4,79 19 14
4,80–5,00 25 20
2.      Nyelvvizsga[1] (max. 12 pont)
2.1. B2 (középfok) szóbeli/írásbeli max. 2 pont
komplex max. 4 pont
2.2. C1 (felsőfok) szóbeli/írásbeli max. 4 pont
komplex max. 8 pont
2.3. Szakmai szintű (szaknyelvi) nyelvvizsga max.. +4 pont
3.      Szakmai tevékenység (max. 115 pont)
 Tanulmányi versenyek (max. 20 pont)
3.1.            Kari/tanszéki tanulmányi verseny I. hely max. 6 pont
II. hely max. 4 pont
III. hely max. 2 pont
Különdíj max. 1 pont
3.2.            Egyetemi/regionális/országos I. hely max. 10 pont
II. hely max. 8 pont
III. hely max. 6 pont
Különdíj max. 3 pont
3.3.            Nemzetközi tanulmányi verseny I. hely max. 20 pont
II. hely max. 16 pont
III. hely max. 12 pont
Különdíj max. 6 pont
3.4.            Publikáció/előadás magyar nyelven max. 8 pont
idegen nyelven max. 15 pont
3.5.            VIK-en szerzett TDK, illetve OTDK (dolgozatonként)
(max. 30 pont)
I. hely max. 15 pont
II. hely max. 13 pont
III. hely max. 11 pont
Különdíj max. 8 pont
3.6. Demonstrátori tevékenység  tantárgyanként, óratartással max. 8 pont
tantárgyanként, óra tartása nélkül max. 5 pont
3.7. Tanszéki projektben való részvétel (max. 10 pont) max. 5 pont projektenként
3.8. IMSc pontok (max 25 pont) KBME_IMSC_pont = 25/100 * min(100, IMSC_pont)

 

3.9. egyéb szakmai tevékenység (pl. szakkollégiumi aktivitás, szervezői tevékenységet leszámítva) max. 15 pont

 

A pályázás folyamata

Pályázni a pályázati adatlap elektronikusan kitöltött, majd kinyomtatott és aláírt példányának leadásával, valamint a palyazat@vik.hk email címre való elküldésével lehetséges. Az emailben mellékelni kell a pályázatban benyújtani kívánt dokumentumokat is. A pályázati adatlapot a VIK HK irodájában ügyeleti időben kell leadni.

 

Tartalmi követelmények és kapcsolódó igazolások

A pályázati adatlap mintája megtalálható az alábbi linken. A pályázati adatlapnak tartalmaznia kell a pályázó által elvégzett egyéni munka elbírálásra alkalmas részletességű leírását.

 

A pályázat formai követelményei:

  • Kinyomtatva leadandó

o Pályázati adatlap, amely megtalálható a vik.hk oldalon.

  • Elektronikusan leadandó
  • A helyesen kitöltött pályázati adatlap, publikációs és előadás adatok, demonstrátori munka igazolás és a tanszéki munka igazolása. A dokumentumokat az alábbi elnevezési konvencióval kell feltölteni: vezeteknev_tipus_azonosito, ahol tipus = atlag/imsc/nyelvvizsga/verseny / publikacio / tdk / demonstrator / projekt / szakkolegium, stb., és az azonosito valami ésszerű, egyedi azonosító (pl. tárgy vagy konferencia neve).
  • A tanulmányi eredményt igazoló dokumentum.
  • Az előző féléves szakmai, illetve tudományos tevékenységet leíró szöveges kísérőlevél a pályázati kiírásban szereplő és ott pontozott eredmények rövid, áttekinthető felsorolásával. Egyéb, a pályázat szempontjából nem releváns eredményeket nem kell beírni.
  • A publikáció(k) leadásánál szükséges a cikk internetes elérhetősége, a publikáció teljes szövegének mellékelése, a megjelenés (várható) időpontja, a befogadó hely jellege (bírált/nem bírált teljes cikk vagy absztrakt), minősített publikáció esetén a minősítés tényének megjelölése, több szerző esetén a szerzők nevének feltüntetése. Ezen adatok megadásához kötelező a pályázati anyagban található adatlap kitöltése.
  • Konferenciakiadványban megjelent cikk és a hozzá tartozó konferencia-előadás egyetlen publikációnak számít. Új konferenciacikk leadásához új adatlap készítése és a cikk mellékelése szükséges.
  • Tanszéki munka tanszékvezetői igazolása, részletes kifejtéssel, adatlap formájában, mely a hk oldalon található meg.
  • Külső munka projektvezetőitől igazolás, amely részletes szöveges beszámolót is tartalmaz.
  • Demonstrátori munka tanszékvezetői igazolása annak kifejtésével, hogy milyen munkát takar (pl. óraadás, gyakorlat/labor előkészítés, zárthelyi javítás, ezek alkalomszáma tantárgyhoz rendelve) adatlap formájában, mely a hk oldalon található meg.
  • Nyelvvizsga bizonyítvány(ok).
  • Egyéb tevékenységek igazolása (pl. szakkollégium szakmai munka, amelybe a konferencia és szakkollégiumi szervezői munka nem számít bele). Csak a szervezet elnöke által hitelesített igazolásokat fogadható el.

 

A pályázaton elnyerhető ösztöndíj

Az elnyert ösztöndíj nagyságát a beérkezett pályázatok, és a rendelkezésre álló keretösszeg alapján a VIK HK állapítja meg a pályázatok elbírálása során. A VIK HK kategóriánként állapítja meg az elnyerhető ösztöndíj összegét, az azonos kategóriába besorolt hallgatók, azonos mértékű ösztöndíjban részesülnek.

A juttatások kifizetése 5 havi ösztöndíj formájában történik a hallgatói normatíva terhére folyósított juttatások kifizetési időpontjainak ütemezésében meghatározott időpontban.

 

 

 

Határidők

Őszi félév
A pályázat által vizsgált időtartam 2018. február 1. – 2018. augusztus 31.
A pályázat benyújtásának határideje 2018. szeptember 30.
Az előzetes eredmény kihirdetése 2018. október 11.
A felszólalás határideje 2018. október 14.
A végleges eredmény kihirdetése 2018. október 15.
Első kifizetés időpontja 2018. november 9.
Tavaszi félév
A pályázat által vizsgált időtartam 2018. szeptember 1. – 2019. január 31.
A pályázat benyújtásának határideje 2019. február 6.
Az előzetes eredmény kihirdetése 2019. február 13.
A felszólalás határideje 2019. február 15. 12:00
A végleges eredmény kihirdetése 2019. március 1. 23:59
Első kifizetés időpontja 2019. április 10.

A nem a kiírás szerint benyújtott vagy a pályázat határidejének lejárta után benyújtott pályázat érvénytelennek minősül és elutasításra kerül. A pályázat keretében hiánypótlásra nincs mód, a benyújtott pályázat hiánytalanságáért a pályázó felel.

 

Eredmény

A VIK HK a döntést megelőzően a Határidők részben megjelölt időpontig tájékoztató jelleggel előzetes eredményt tesz közzé a saját honlapján.

A végleges eredményt a VIK HK a Határidők részben megjelölt határidőig a saját honlapján hozza nyilvánosságra.

 

Adatvédelem

A TJSZ 33. § (6) és (7) bekezdései alapján a VIK HK az ösztöndíj pályázatok elbírálásához szükséges adatokat a hatályos adatvédelmi szabályoknak megfelelően kezeli, a mellékelt tájékoztató szerint. A pályázó a pályázat leadásával beleegyezik személyes adatai mellékelt tájékoztató szerinti kezelésébe.

 

Jogorvoslat

A pályázó az előzetes eredmény ellen felszólalással élhet a Határidők részben megjelölt időpontig a VIK HK-nál. A felszólalási szándékát az elnok@vik.hk címre küldött emailben jelezheti a pályázó.

A hallgató a pályázat elbírálásának eredménye ellen – a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított 15 napon belül – a Hallgatói Jogorvoslati Bizottságnál jogorvoslattal élhet, a Neptun rendszerben elérhető 001-es számú kérvény leadásával.

[1] Az oklevél megszerzéséhez szükséges nyelvvizsgáért nem jár pont; Csak az adott időszakban megszerzett nyelvvizsgáért jár pont; Bíráláskor csak a beadott vizsgabizonyítványok vehetők figyelembe